Kő szobor ül
Kő talapzatán
Kő asztalnál
Kő kezében
Kő pohár
Kővel álmodik talán…
Merőn nézi a tájat
Kezén kő bilincs.
Sokat mondó néma szemében
Árulás, keserű könny, csalódás
Kínzó szerelem, gyűlölet
Ahogy a vas egyetlen pillanatba
Véste meg.
Ott ül naptól szikkadt márványbőrrel
Az időtől porózus kő szobor
Mozdulna…
Mozgó látomás
Merev óriás
Porból kővé dermedt,
Szíve porrá vált.
Bennünk is ül néha
Hasonló kő rakás
Szívünk, lelkünk nyomja
Súlyától meg görnyedünk
De mikor lerázzuk magunkról béklyóit
Ízzé-porrá törve eltűnik.