Elmondanám, de nem tudom
S meghallgatnál-e ha mondom
De nem jönnél, ha hívlak
Várnálak míg bírlak …
Mikor beszélnék nem vagy velem
S míg eltelik az idő,
Hogy újra látlak
Már oly értelmetlen
Mért taszítasz el magadtól ?
Érzem neked is szükséged van valakire …
Mondtam már szépet
Rímbe szedve szép beszédet
Megértettem tartó lényed
De te
Még távolabb húzod szíved
„Megfoghatnám kezed
De érintenéd azt
Tűzzel, izzó vassal …”
Amit érzek
Másért nem éreztem
S ha te nem érzed
Hogy szűnik meg
Bennem létem
Elszáll lelkem
Kihal szívem
Hát egész életem
Meddő üresség marad csupán
Mert nem lesz más
E világon
Kire ránézhetnék
S meg is állom.
Lehet-e hogy csak a
Szerelem érzését szeretem ?
De nem !
Meg kellett volna mondani
Szénaboglyán oda súgni
Ideges szemed
Tiszta fénybe varázsolni
Haragvásod megnyugtatni
Akartam is közeledni
De téged megzavarni
Nem akartalak
Ott, hol mondtad
Menedéked van a világtól
A város ezernyi bajától
Hangos zajától
S az emberektől
Ha te nem jössz közel
Szívem lángba borul
Minden érzés elhull
Akkor már nem leszek magányos
Mert nem lesz magány
Nem fogok szeretni
Mert nem lesz szívem
Nem fogok érezni
Mert nem lesz mivel
Már így is felhagytam mindent
Érted
Így nem lesz más új, csak
Nélküled az élet
Nincs se igény, se áldozat
Nem lesz sírás, se kárhozat
Eltűnsz, de velem leszel
Elmész, de mellettem leszel
S az a kevés amit adtál:
a kemény szavak
a halk szavak
hogy eltaszítasz
s nem maraszt
Belém égtek, megmaradtak
Veled alszom, veled élek
S veled halok meg.