Előszó:
Még rügyezik a fákon virág
Még madárdalt hoz a szél
Zöldell még a szép természet
A kaptárban még vannak méhek
1.
Éjszakákon, s hajnalokon
Megtört agg ült magaslaton
Hallotta a népek zaját
Látta jövőjét és múltját
Tűzbe nézett, s füstön át
Látta a világot
Látta a tegnapot
Jegyezte a holnapot.
Hihetünk-e a Névnek
A múlt rég halott öregjének
Ki múltunk, s jövőnk
Írta meg.
2.
Látott három sötét
Krisztust – Antikrisztust
Kettő már a múltba lépett
A harmadik már felcseperedett …
Megjósolt még egy nagy háborút
Háborúban kínt, s halált
Kihal majd a föld: állat, növény, ember
Alig marad ki átéli épp testtel
Elhal ártatlan,
S szegény
Emberhúsra fog
Emberfog megin”
3.
Fenyegető holnapok
S eljönnek-e holt napok
A népek útja ma
Háborúkat hoz
Békét áhít a szív
De ellőbb ellentétet szít
Nem telhet élet úgy,
Hogy ne látna háborút
Higgyem-e a jóslatot
Mit Nostredamus elmondott
Meghalnak-e barátok
Szülőink, s az aggok
S meghal-e szerelmem
De ha igen: az vigasztal
Nekem is
El kell mennem
4.
Eljön még a béke
Ezer évre
Végül eljön a
Világ vége
Még nyugodt minden
Alszik a rét
Alszik a folyó
Pihen a híd
De vigyázz ember!
Míg rügyezik virág a fán
Vigyázz!
Míg hoz madárdalt a szél
Vigyázz! Ó emberiség!
5.
Vigyázz! Nehogy eltérítsen
Hazug szavak üressége
Ne hagyd, hogy
Sodorjon pusztulásba
Rakétáknak tűzcsóvája
Ne hagyd magad!
Utószó:
Nem tudom
E beszéd ér-e valamit
Jövődért
Teszel-e valamit?
A holnapot ne kutassuk
Csak a mát igazgassuk
Láttuk a múltat, a jelent
Tudjuk a harc, s a kín mit jelent !