1.
Múló idő a Földnek
Elhoztad a tavaszt
S nyíló virággal
Fűszerezted azt
S madarat hoztál
Egy fél világon át
A hajnalban újra
Feltámadt a fény
S elöntötte
Parázsló aranyával
A dombokat,
Mit emberkéz emelt.
Amit az ember
Elvetett, eldobott
A városok szélén
Megtalálhatod
Ezeket vonja
Isteni csillogásba most
Amit a Föld elfödni nem tudott.
Hát ezt kaptad Anya
A gyermekedtől
A fény láttatja,
A bűnöket
Nem tagadhatunk
2.
Hátadra vetted őket
Ó világ!
Hosszú kínhalált
Hoztak reád
S most a réten
Hajt már a művirág!
De mit bírállak
Hisz Te mit tehetsz
Világra hoztad
Az embert
Másért nem
Felelsz
Áttetsző üvegbe zártak
S felforralják
Tűzhányóidat
Magadra vetted őket
Ó világ!
Erősnek érezted magad!
Most gyenge, haló vagy
Hol van a régi tűz
Az ifjúi dac
S meghalnál
Ha a Kevesek
Nem támogatnának
3.
Hidd el Nagyvilág
Nem becsmérellek,
De Neked is
Lehetne szavad
Vond tűzbe a városokat
Itasd tengervízzel a benne lakókat
Villámoddal űzzed a vadat
Nyármeleggel izzítsd a tavat, s ha kiapad?
Rájöjjenek, hogy a kelő nap
Már lefelé száll
Ha nem vigyázunk reád
Nem óvunk, gondozunk, féltünk szeretőn
Nem leszel Anyánk Nagyvilág: teremtőnk; temetőnk.