Hónap: 1995 augusztus

Valami hatalmas tüzet
Kéne rakni
S körülötte
Melegedni

Ha már úgysem
Melegít a lány
Hát forrón
Ég a láng
S a tűztől távol
Áll, a sok elvesztett
Barát

Valami hatalmas tüzet
Kéne rakni
S a sok rosszat
Máglyán égetni

Apád megölte anyád
Mielőtt beléd rúgott
S elvett mindent
Mit elvehetett…

Mit mondok holnap
Majd magamnak
Miért aludtam este
Papírok alatt

S ha megéhezem
Egy szeméttároló tetejét
Használom tálcának
Arról eszem a félig rágott
Kenyérhéjakat

Napközben
Egy résben húzódok meg,
Hogy rám ne ismerjenek.

Vannak még emberek
Akik nevetve ölnek

S akkor boldogok,
Ha felnéznek rájuk a csillagok

De kioltják a fényt
Hogy maguk ragyogjanak

S amerre járnak
Hódítanak -úgy mondják

S közben
Romba döntenek életeket

És a fényes ragyogás
Ráncosra aszalja az arcokat

Élnek még emberek
Akik még mindent elhisznek

Lesznek még emberek
Akik sírva szenvednek

Halálba visz ez az út
Megyek, megyek, megyek

Kövek hullanak rám a házakról
S az utcákon elnézek
Látom a végük összeér
Talán át sem férek
Ha egyszer oda érek én
Halálba visz ez az út
Megyek, megyek, megyek

És láthatatlan falakba ütközöm

Mintha sárba lépnék
És húz magába föld
Csak lépek tovább, de
Nem értem miért
Halálba visz ez az út
Megyek, megyek, megyek

Millió unalmas ember mellett elmegyek

Csak lökdösődnek
Belém kötnek
Megütnek
Megvernek

Megyek, tovább, megyek

Hol vannak a fák ?
Akik ontják az oxigént
Nincsenek
Elrohadtak a levelek

Meghalok nélküled

Megyek, megyek, megyek

S mellettem gurul el
Egy unott villamos
Áramszedővel
A síneken
Halálba visz ez az út
Tudom
Meghalok egy holnapon

A kandallóban a lángok
Meleg fénnyel égtek
Mikor belobbant a vöröslő
Parázs

A sötét szoba megtelt
Tűzben úszó fénnyel
S ha a lángoló kupacba néztél

Magával ragadt a tánc
Egy tiszta, forró
Égető románc

Izzadt az árnyék
Ahogy erejét feszítve
Követte a fényt
Közben a falra rajzolta
A vad lángolást

Ahogy benéztem a kandallóba,
Mintha visszanézett volna rám
Az illatos fenyő

Boldog volt, hogy
Meleget ad
Egy kiáltás nélkül
Hagyta el lelke a szobát

Néztem, néztem a tüzet
Míg nagyokat harapva
Ette a fát
Végül kihunyt

Elnémult a recsegés, a ropogás
Elaludt a láng
S vele a ház…

Most még itt vagyok
Most még itt vagyunk

S ha most nem mondod el
Talán soha már

Elmegyünk, felnövünk
S felnőtten könnyen felejtünk

Egy más világban élünk
Más életet élünk, mint amilyenek vagyunk

Míg fiatalok vagyunk
Vágyakozunk

Ha megöregszünk
Gondolkozunk

S akkor talán már
Nem rontanánk el
Amit ma nem mondanánk el
Pedig együtt vagyunk

Még itt vagyok
Most még itt vagy te is

És ott leszel mindig
Mert majd rád gondolok

És talán én is ott leszek
Néha, néha, mert gondolsz rám

Látod csak vágyakozunk
Szenvedünk, pedig nem szabad

Hiszen szeretni szabad
S mégis könnyebb ha elszaladsz

Mert elmúlik a pillanat
Szaladj, szaladj!

Sziklából tör elő az ér
Kristály tisztán, sebesen
Ahogyan megszülettél

S puha földbe árkot ásva
Érből patakká, patakból folyóvá válva
Nőttél, mélyültél

De a partról fák beestek
Kővel dobtak, s te elnyelted
Minden partot kell szeretned !

A sodrásban megállni nem szabad
Magával ragad, visz, szalad
S pihenni meg nem áll

Legyél te a part
Legyél a forrás, az árok és a fák
Légy semmi, s minden leszel

Mert a semmi megjelenik
De a jelenség eltűnik

Nem szabad előre úsznod
Csak úsznod, úsznod …

Tegyed, mit tenned kell
Ne kérdezz, ha nem érdekel

Most kell tenned
Itt kell lenned
Itt kell szeretned
Most kell adnod
S ha kell, itt és most
Kell meghalnod!

Mond el mit látsz !
Mond el mit látsz !
Mit látsz, ha
Felkelsz reggel
És a világba nézel
Látod az utcán a foltot,
S meglátod azt ki tisztogat ?

Mond el mit látsz !
Mond el mit látsz !
Mit látsz, ha
Becsukod szemed, s
Befelé nézel
De hiába próbálod
Nem látod tisztán önmagad
Mert a szemed héjai mögött
Sötét van

Sok a folt, senki nem tisztogat

És igazán az láthatja meg
Tisztán az önvalót, ki
Testétől válva meg
Becsukja hunyt szemét
És érzi csak, a tisztulást
S a folt a sok, vagy még vak vagy netán ?
Hát felelj, de igazán
Válaszod eldönti talán!