Hónap: 1995 augusztus

1.
Úgy érzed, hogy
Fáj az élet,
Úgy érzed, hogy
Véget érhet
– Bármikor
De végtelen,
Mint az idő …

Jöhet rossz
És jöhet jó,
De bármit teszel
Csak te tudod, hogy
Hogyan jó
Hogyan jó neked

Úgy érzed, hogy
Elvakíthat, feldönthet,
De felállíthat
Újra még
S ki tudja
A jövő
Mit hoz még …

Hosszú lesz a
Földi léted
Bánat és könny le
Nem törhet
Hát ne gondolj rá
Többet, hogy
Miért élünk,
S miért halunk meg

2.
Adhat még sok
Boldog évet
Lelkedben nagy
Melegséget
Két kis szempár
Izzó fénye,
Egy új élet
Szeretete

Lépj előre
Ne nézz hátra
Indulj el
A nagyvilágba
Szeresd hűen
Kedvesedet
Ne csald meg
Az embereket

Igaz legyen
Minden lépted
Hazug szavak
Kerüljenek
S majd megtudod
Miért élünk,
S miért halunk meg

3.
Én még csak
Most indulok
Egy városba
Ha betérek
Köszönök, ha
Nem is köszönnek
Vissza adom mit
Elvesztenek,
De visszaadni
Életüket
Nem tudom …

Hagyom, hogy
A gondolatok
Megtöltsenek,
Eltöprengek
S halkan
Kérdezem meg:
Miért élek,
S miért halok meg?

1.
Hogyan is kezdhetném
Versemet Neked
Régóta írnék
Verset Teneked

Felnőttem félig,
Külsőleg,
Mert felnőtt igazán
Sosem leszek

Nem hagyom,
Hogy olyan legyek,
Mint itt a földön
Az emberek

2.
Felnőttem félig,
S eszmélek
Nézek, látok
S már értek, megértek

Ezt, azt,
Az életet,
Az életem,
Az életed

Hidd el megértem
A sok apró gondot,
Hogy a sok apró dolog
Mit jelent neked

3.
Megértem,
És azt is tudom
Ezt más úgy sem
Érti meg

Igaz, hogy nem
Azt teszem sokszor
Amit mondok,
Nem úgy teszem ahogy mondod,

De értem én,
Érzem én
Csak te nem tudod
Hogy érzek én

4.
Más világban élek
Más fontos nekem
Talán megérted majd,
Egyszer biztosan
Nem leszünk oly távol
Örömben, bánatban
Most is sírok ha sírsz – magamban
Nevetek ha nevetsz

Hidd el
Értem én
Érzem én
Szeretlek én – nagyon

5.
Csak hagy egy kicsit
Szabadon
Nyeljen el egy kicsit
A vadon

Miután eltelik kis idő
S visszatérek
Majd várunk egymásra
Újra boldogan

Ahogy két szerető
Lélek
Csak ne aggódj
Hagy mindent rá

6.
Mindenkire;
A becsület fél erény,
Ha nem él a józan ész
Nem lehetsz mindenkinek
lelkiismerete

1.
Csak egy pillanat
Egy forró nyári nap,
Szemembe sütött,
Bőröm égette a nap

Parázsló levegő,
Szétomló homokkő
Mellettem patanyom
Földbe mélyedő

2.
Szótlan merengés,
Déli csüggedés;
Távoli nevetés
Búskomor könnyezés

3.
Változik minden
Eltűnik hirtelen
Ahová vágy’ szívem
Már elhagyni kénytelen

Még frissek az emlékek
A régi boldogság
A ház még vissza vár
Kéménye eltűnt már

Semmi sem örök
Csak az emlékek
Maradnak,
Kopottak, s fényesek

4.
S még itt vagyok magamban
A tűző nap alatt
Kínzó magányban
Elhagyott fa alatt

5.
A jövőre gondolok
Oly végleges
Még csak kezdtem
Meglelni az utat

S máris eltévedek
Újra kényszerít
Az élet:
Menni kell tovább!

1.
Csend lett
Az élet
Nagy viharában,
Szünet
Az élet
Elsodró árjában,
Elfolyt
A hirtelen támadt
Hullám verés;

Hol dörög
És villámlik,
Majd elül
És megnyugszik,
De még szitál
Egy kicsit;

2.
Beborul hirtelen
Észre sem veszed
Összecsap minden
A fejed felett,
Gonoszan surranva
Titkon lopódzik

Tisztátlan vihar ez
Nem természeti,
Emberből indul ki,
Emberét keresi

3.
Valahol mindig
Fúj már az elő szél
Tudni kell kivárni
Mikor kell megállni
Hagyni, hogy végig
Csapjon rajtad

De állni kell szilárdan
Egyre erősebben
S nem szabad hibázni
Esernyőt lóbálva
Újjal mutatva másra

4.
Meg kell tanulni
Változni
Hibából okulni
Azt tanulmányozva
Ahogy a búza is
Megtanult büszkén
Földig hajlani,
De mindig  igaz, épp,
Erős marad a kalász

S könnyeden,
Tisztán
Adja magát
Ha tudja jön
Az aratás

5.
Most így vihar
Után
Síri csönd honol
Nem szól senki sem
A harag nem lohol
Senki után sem

6.
De talán
Baljós a csend
Túl komor

Fordulhat a szél
Nincs messzi még
A zivatar

1.
Nézem, ahogy
A nyári estben
Úsznak az égi hajók

Keleten kékesen,
Nyugaton színesen
Csíkosan, csöndesen

Mintha könnyű
Ecsetvonás kente volna
Szét az égen
S folyt össze
A nedves háttéren

2.
Alulról vöröslik
Az ég
Benne bújik már
A sötét

Szürkül, ahogy
A gyárak füstje száll,
Az ég aludni tér
Felettem szobrokat fúj
A nyáresti szél

Behunyod szemed
Amint a szemhéjak
Elnehezülnek ólom gyanánt
A világ kint reked;
Sötétbe taszít a csönd
Csak az erek,
S a szív dobogás …
Aztán a tiszta hangok
Csendülnek
Lágyak, de erősek
Körbefolynak, pihentetnek
Könnyeden lebegnek
Elragadnak, úszva visznek
A két héj mögé,
Való álomba,
Ébredés a Világba,
Végtelenbe, mi
Belőled indulva
Eggyé lesz ismét
A Magba’
Teremtésbe és
Halálba

Megismered sosem látott
Önmagad
Ott leszel,
Hol ott van minden
Rezdülésed, nyugodalmas
Békés élet
Látod mind
A fájdalmat, a terhet
Látod magad mint
Térítenek el téged
Mint nyögi igájukat tested
Mindezek lágyan
Úsznak el előtted,
Mint mikor a filmet nézed
Most távol állnak tőled

Mikor szólnak e szirének
Búgnak, zenélnek
Zendülnek mély frekvenciák
Megreszket belé a tüdő
Miközben áramlik belé a levegő
S szerte küldi a vér
A testben mindenfelé
E langyos borzongást
Engedd, hogy vigyenek tovább
Engedj az érzéseknek
Meleg fény járja át
Azt az Ego-tól
Hajtott, ködös igát
S beteljesít az üresség
Társaddá szegődik
A magány
Ahogyan új kezdődik,
De majd ez után
Lesz a világ,
S rajta milliónyi barát;
Tiszta, fehér lélek
Jár át
Vedd hát a szeretetet
Az Isteni adományt

1.
Este van,
Eljő’ az éj
Az aranyló Nap
Nyugodni tér,
De előbb még
Vért hullajt
A felhők
Kék egén

S a vért felisszák
Az apró, fénylő csillagok;
A bíborvörös
Mélykékbe vált
Végül a hold
Világít már csak
S milliónyi gyertyák
A csillagok

2.
Hűs éjjel jő’
Borlepte álmot sző
– Dúdolok

Esti zene kél
‘Mint a nap lement
Ébred a veszély
Az egér a bagolytól
bújva fél
A sötétben vadászik
bőregér
Majd hajnalban
aludni tér

3.
De addig miénk
Ez éjszaka
Miénk ez est
Miénk a takaró sötét
A hold, e csillogás
A motozás, a nesz;
Útjelzőnk a Szent
János bogár

A hűs harmat
Még messzi van
Míg mából holnap lesz
Elérem a felleget

4.
Este,
Szürke kabáttal
Takart rovarok
Táncát leste,
A színt kereste
Szemem,
De az éji világnál
Csak az árnyékot
Nyelem

S egy hirtelen kézfogástól
Megremeg mindenem
S érzéki, de
Nem csalódás
Mit éreztem

5.
Menjünk a fák közé
Hol ordas lakozik
Nézzünk szemébe
Mint ordítozik
Arra a nagy sajtra fel

6.
Lágy szellő fújja
Körbe testedet
Megvacogsz,
Fogad koccan,
Ajkad reszketeg

Hagyd, hogy csókom
Melegítse testedet

7.
S pirulnak már
A huncut csillagok

Fel kél a nap
Aludjatok

A halál
Nagyon jó lehet
Ha az élet a végre ér

Már elszakad a húr
Ha erős az ütés
Mit az élet kimér
Nagyobb, mint
Mit a már elfoszlott
Szál kibír

Ülök, a tükörbe bámulok
S még egyre mélyebbre húz
Minden szó
Valahol szól a Zongora
Egy Chopin melankólia
Kezdő aktusa dorombol
Egyre erősebben pattan
Minden húr

S olyan meleg, hogy
Felolvad a jég
A szív körül,
Zuhog mint vízesés,
De lágyan koppan, cseppen
Mint harmat csöppje rebben
A megriadt levélről,
S patak csobogás

Egy történet
– Egy felnőtt meséhez fogható:
A rosszban a legjobb
A jóban jó –

Ha szólsz,
Egyre mélyebbre húz
A milliónyi szó
Csak ülj csendesen
Gyönyörű kedvesem
Nézzük azt a párt
A tükörben