E hely: halál …;
Vagy élet ?
A csönd meddő …;
Vagy mindig csak
Süket fülekbe ordibál ?
Halál e hely,
Vagy ez a hely halott
Avagy élők halálhelye …
Nem tudod
Mert akarod;
Mondom:
Nem zord hely az
Égi háború, ködfátyol
Kénektől bűzlő
Sziklaszirt;
Éneklő óriás az, egyszemű
Tengerrel határtalan
Kontinensszerű odvában
Hever Ő: halál
Mely el-el kóricál,
S a hely, hol életet
Talál: halál
1997. február 8.
1.
Hová lesz a fény
A dolgok túlfelén ?
Elvész, megütközik, vagy
Testünkön túlmutat
S magával ragadva a
Csupasz csontokat
Láttatja azokat
Lehetnek még oly
Egyszínűek is
És bújhatnak
Szivárvány kelmék
Melegén
Annál sötétebben ragyog
Át rajtuk a fény
2.
S a dolgok színe
A fényes árnyék domborműve
Sima falakon
Mikor a gondolatok
Sírnak
Sercegő tollamon
Hisz,
Ott a dolgok túlfelén
A tündöklő fény
Csak virág vére
Kismadár könnye lehet
Az igazság mezején
1997. február 3.
Szétnézek egy világban
S megtalállak egy szobában
Fájdalmaid ajtajában
Álmaidnak udvarában …
S kulcsot nyújtó két kezemben
Szabad világ, s ismeretlen
Elfordultál ijedtedben
Láttam lelked, megszerettem
Ha szétnézek az életemben
Ott talállak végzetemben
Fáradt kezem leengedtem
S szobád örök kitárt szája lettem …
1997. február 3.
Ott vagy mindig
S oly vidám
Ott vársz reám …
– Krisztinám-
Vársz
Azt mondod
S én elhiszem …
A város lusta, rusnya
Fekete hóborította
Börtöne; ha elszakad
Láncom bőröve
Nem maraszt
Kivet magából, mint
Test a testet, a nem való
Restet; szövettanából
S áthullva légtéren
Érkezem oda
Hol életem időtlen
Néha oly idétlen
De várva várt, s
Kimérten mosolyom
Miért nem tör elő
Időben …
De látlak …
– Végre
S már rabruhában
Érkezem …
– Rabszerelem
1997. február 3.