Hónap: 1997 július

1.
Látod, embernek nevezlek
Pedig több az kit
Véremmé teszek meg, vagy
Fogad
Húgok, öcskösök
Nővérek, bátyáink
S földnek ég nem testvére
Mégsem

A nap mégis ő köztük
Jár fellegek közt éppen
Fel, s alá

Testvér a víz is:
Minden cseppje
A folyó: család

2.
Látod embernek születettünk
Hogy tudjunk, szeressünk
De többnek kell
Maradnunk

Szelíd szellőben kell
Égni, tündökölni, ha felhő
A napot eltakarja
Izzani-izzani

S egyedül ha ülni
Csöndben kell
Magamban

Húgom, barátom
Benned tündökölve
Szeretnék szállani

3.
látod embernek születtem
Szavak közt utat
Nem sejthetek még sem
Túl sok a beszéd

S ha szemekbe lelket
Nem látok még sem
-Pedig emberek-
Csillagodra gondolok

Húgomnak nevezlek
Mi vagyunk
éjjel s nappal azt mondod

S föld és hold között
Kis kövek játszanak
S néha el-el hullnak

Ők voltak hírnökök
Híreik: ők is barátok voltak …

            Bogányi Borinak

1997 július 30.

Kinyitom a szemem
Becsukom a szemem
Közte van a fény
Közte van a zaj
Közte vagyok én

Döbbent ideges állatok
Égető tüzetek, lángotok
Öl

Kinyitom a szemem
Öl
Becsukom a szemem

Kinyitom a szemem
Ááá …
Becsukom a szemem

Becsukom a szemem
Becsukom

1997. július 11.

Felmennék én a magasba
Fel én …
Onnan néznék le a földre
Le én …

Átal mennék színek
Útján az égre,
Élnék békén
Felhők tetején

Míg a Nap bejárja az
Égen az útját
Hallanám dallamos játékim
Rebbenő fuvoláját;

S az éji zenészt:
Hold karján megbújva,
Hol feledném a földi
… szavakat

Nem maradna hely kéjnek
S mámornak szívembe’
Nem lenne gondom
Holmi szerelemre

Hűs felhő mosná
Minden este az
Örökkön vérző
… dobogást

Felmennék én
Fel a hegyre
S onnan nézném
Az emberi bajt !

1997. július 3.

1.
Virágos fák fölött
Álltam a magasban
Néztem a csillagos eget
Hűs nyári estben ott fennen
Élesztgette a fényszórók el-el
Bomló fénye bennem
Már-már kókadó haragvó kínjaim

Mint markomban vízzel telt szivacs
S ujjbegyem tűszúrta fájdalma
Lüktet halántékomon
Mindez gyomromba harapott
Szívem, mellem, s
Velőm tépte szét

Szaggatott a lecsöppenő gondolatok
Visszhangja, ha földet ért bennem
Könnyem a mélyben
De csak nevettek a fák …

2.
Mikor gyermeki lélek
Puha kalapácsa zúzza szét
A harmatpohár szívét
Millió-millió darabra
Úgy hasadt szikrázó
Atomdarabokra –
Úgy szakította szét bennem a
Naiv kép ólom keretét
Akkor Zsófia:

S hullott a semmibe
Nem is volt gyerekségem
Azt hiszem,
Tudtam többé nincs barát sem …

3.
Húzhatnák késsel bőrömet
Égetnék lánggal testemet
Nem lenne szívem súlyához
Fogható gyötrő kínhalom
Mikor ott megcsalatva
Állva már sarkam élén
Messzi szép magasban
Vágytam lefelé
Sebzett kismadár utolsó
Útján sikló cél felé
miért is nem léptem
miért is nem engedtem
A szélnek, nem engedve
A földnek ki hívott lefelé

De egy lépés oly sok év
Egy lépés kiáltás: de némáé
A tökéletes zajban;
S a szerelem úgy hiszem
Testetlen, halhatatlan
Mindenem övé …

1997. július 3. (1996. tavaszáról)