Skip to content

Hónap: 1997 szeptember

229. Ádámnak szeretettel a napfelkelte előtt …
(Spanyol útjához)

1.
Nap jött el, Holdat hoz:

Táncol szívünk jöttöd óta
Zenélő lelkeden,
Ébredő fa új hajtása
Nem szakad sebeken

Lombkoronát hoz még reá
Nyár, ha hoz a tavasz
Téged rügyekkel, időtlent
Folyónk kertjében

El nem felejthetünk míg
Tudjuk felkelünk
Feletted ébresztve, napunkat
Küldve keltünk

2.
Üres székünkön ülsz:

Pudingnak ízét gyereknek adod
Így gondolok rád
Madár szárnyának a szelet
Úgy teszel te értünk

Felhőtemplom az égen, bennük
Hagyod minden képedet,
Fényeket, színeit élünknek
Tinnyei asztalunk székének

Üres szoba nincs ott
Hol még meleg helyedet tartja
Idő, el nem hűtheti,
Sem rabjaidban reményünket semmi

3.
Madár szárnya, elvitt a szél …

Tűzben a hő, a fény
Vízben az élő, a könnycsepp, a végtelen
Földben a vég, az élet a színén
Ott vagy mindig egészen

De mint légben a gáz
Elbomlasz, s minden atom te vagy
Földre száll
S már nem is marad

Elvisz a szél
A szél is te vagy
Mély bánat reggele most,
S majd az öröm estje fogad …

            1997. Szeptember 22-23.

228. Élet léptei

A napok szikrái hunynak ki
Egyre nőnek naplóink lapjai
Pedig még semmik sem vagyunk
Miért kell anyáknak szoptatni
Hisz éveket halasztunk

Olyan, mintha már éltem volna
S most már csak megélni akarok
Felnőttem talán, de
Örökké gyerek-gyerek vagyok !

1997. szeptember 16.

227. Újra levelek hullanak

Lehulló levéllel érkezel
Mikor egy lehullt levélre
Emlékezem:

A levél nem hullik le ősszel
Csak szállni kezd
S míg földet nem ér
Tél sem lesz

Mi csak állunk és fújjuk
A levelet amíg lehet
De várjuk már az ősz végét
És a telet

Van kinek az évszakok
Csak ősz meg tél
Irigyen nézi az
A képeken az örök nyarat

Ma újra levelek hullanak
Bennem
De telve vagyok ürességgel
Ellenük

A lehulló érzelmekre gondolok
S elkapom amire gondolok
És átnyújtom neked

Szeret, nem szeret,
Szeret, nem szeret,
Szeretve nyújtom át e
lehulló rímeket

1997. szeptember 16.

226. Végtelen ősz

A.      

Hagyom magam hallgatni
Mostanában én,
Meglátni és észre venni
Az életet
Csöndes bokorban a
Zúgó villamossínek tövén;

Felnézni az esti égbe
Holdat látni felnevetve,
Új lány ölén;

A múltat, múltat eltemetni
Vissza többet nem gondolni
A ma örömén.

B.      

A ma partjáról néznek
Rám a mai nap fényei
Messzi öblökben időznek
Gondom felhői.

C.      

Őszi napon boldogságban
Teliholdas éjszakában
Gyűjtik a szelet
Vihart szítunk
Aztán meg telet.

D.      

A forgó földön
Meg-meg állok
Széjjel nézek én,

Nem is rohan
Én forgok csak
Pörgök-zörgök
Állandóan

Ma nem kiálltok
Csak felállok
Kitárt szívvel
Messze látok
Magamban én

Megállok.

            1997. szeptember 16.

225. Depresszív fájdalom

Ha újra érzed, hogy a
Fájdalomhallom lesújt
Tudod: a szánalom ha
Hagyod: sebeden mint örökzöld
Sáska had: vadon
Csontba rág

Sárkányfejű méregfogát
Rángathatod, tépve cibálhatod
Helyébe rak majd dicsőség
Koronát köréd műfogakból
Minden egyes kitépett mérgéért

Fejedben lángoló dzsungel
Égő gyertyaszál  kocsány csupán
S hiszed ha elillan, csak
Sötétbe burkolódzó fadobozban
Ébredsz apró lárvák síkos
Léptei nyomán

‘Hisz anyád nem szült
Nyomban koporsóban
Hát még csak
Mások taposnak benned
Jobban és jobban
Mint éhes rovarok

És még dühöngő őrült sem
Vagy, sem paranoiás
Csak fáradt,
Fejedben túlontúl nyomás
Eressz,
Menned kell !

1997. szeptember 12.