Ha újra érzed, hogy a
Fájdalomhallom lesújt
Tudod: a szánalom ha
Hagyod: sebeden mint örökzöld
Sáska had: vadon
Csontba rág
Sárkányfejű méregfogát
Rángathatod, tépve cibálhatod
Helyébe rak majd dicsőség
Koronát köréd műfogakból
Minden egyes kitépett mérgéért
Fejedben lángoló dzsungel
Égő gyertyaszál kocsány csupán
S hiszed ha elillan, csak
Sötétbe burkolódzó fadobozban
Ébredsz apró lárvák síkos
Léptei nyomán
‘Hisz anyád nem szült
Nyomban koporsóban
Hát még csak
Mások taposnak benned
Jobban és jobban
Mint éhes rovarok
És még dühöngő őrült sem
Vagy, sem paranoiás
Csak fáradt,
Fejedben túlontúl nyomás
Eressz,
Menned kell !
1997. szeptember 12.