Hogy mik vagyunk
Föl-le járó, homokszemekként
Pergő órák üvegében?
Aztán a
Törött üvegből véres kézben
Száguldunk
Mik vagyunk
– Nem érdekes-
Már nem emlékeznek
Ránk, csukjuk hát be őket
Fussunk át az úton
Mert mindent látni akarunk,
Hogy mi van mögöttünk
Kis, kíváncsi, csúfolódó lények vagyunk
1997 október 1.
Itt ülünk, képeinkről
Porosodó tekintetük tekint
S minket látnak ködben,
Azt hihetik a jövőről
Ilyen, véges
Pedig csak nekik végtelen a haláluk;
Mi azt hisszük ők azok
Akikké lenni szeretnénk
De mi lettünk azzá újra akik lettek,
Már késve fáj derékban
A derékba tört akarat
Felnőttünk végleg végre,
De mint ott
Mi mind itt
Hol a születés, hol a halál:
Az élet elejénél,
A szemek erejénél;
Kinyílik, s bezárul ?
Akkor álmodok bizony
Nem vagyok több két szemnél
És őket látom téli ablakon át
Engem néznek
Rám emlékeznek
Megfordítottam az életem ?
Vagy csak bele esett tekintetem
A parányi lyukba
Öntudatom véltem magamban
Megtalálni bizonnyal
Elhagyva testemet
Egy pillanatra …
1997. Október 1. 3óra