Hónap: 1997 november

Kagyló legyél
Magadban hordva kincsedet;
Piciny bogár: takarhasson levél,
Hatalmas hegy: benned bújjon éjjel a fény

Szelíd galamb legyél, fehér
Magaddal hordva végtelent;
Tavaszi ág hegyén a rügy,
A már lehulló levélen a feloldozás

Hű, és igaz legyél
Magadon hordhasd őszinteséged
Újszülött szivárvány őserdők mélyén
Szerető, kedves mosolyban rejtőzz el

Én lapokat szakítok
Megmarad lelkemből,
Szerelmet tépek ki

Dobogó szívemből:
Neked nyújtom át
Csak neked

S egyszer tán
Hozzám beszélsz majd:
Engem látsz
Értem szólsz: keresve
Megtalálsz.

            1997. November 27.

1.
Faljad a perceket Óra,
Zabáld, tedd magadévá!
Hisz úgyis ellopod lassan napjaimat;
De ha itt lesz
Tépd rugóid, csorbuljon kerék
Megállj!
Végy életem napjaiból sorban akár
Minden mellette töltött másodpercért;
S majd el se indulj újra!

Mert tudom megüt ha mosolygom rá
Rúg ha nyúlok felé
Harap ha szólok szelíd szóval
Ezért éljek? ölj meg, hát ölj meg Óra!

2.
De nem, mégsem
Nem lehet: hisz végzetem Ő
Én virágom, ő nektárja
Néki mint föld a magnak
Szélnek a dúskebelű fák
Holtnak áldó föld
Szőrmésnek a vacok
Úgy kellek én
Vesztemre elveszejtené a világ

Hogy tehetném, ha feledném:
Szíve dobban: szívem robban
Hangja csendül: testem lendül
Lelke rezdül: lépek felé… Ő újra megtapos

3.
Nem tehetném, testem, lelkem
Tehetetlen szigetén sóval hinteni
Saját életem – felejteni őt -, hisz megtalál
Ő egy hurrikán, tűzzel rohan át;
Akár torz imáknak bölcső dala
Kívánom kínoztatni magamat
Talán tolvajnak nyitva ajtót, mondanák…
Késnek nyitok utat szívemhez,
S kezét még meg is fogom, úgy forgatá

Hát kattogj gyorsan, hozd el újra
Szerelmes kínt kaparj Óra!
Hozd már, hozd már Őt el Óra
Szeretem, imádom még mindig, most újra…!

            1997. November 24.

A megsebzett boldogság megtisztult vére
Zuhanna le jéggé fagyva,
Rám esik, ruhám bőréről megrettenve
Hull’ alá a földre;
Látod, én is könnyeiden lépdelek tovább

Vagy csak mint szerelemes tél elseje
Fúrja a szívemet kövekkel, hogy
Tavaszig dermessze azt
Ne fájjon tovább

De lehet, hogy ólom könnyeimet
Dobták le az égből,
Lássam a hiábavalóság súlyát
Hogy ne sírjak tovább

És valaki azt mondja, csak itt van a
Csodálatos tél, fekete fákon aranylik a dér
Boldogok az emberek
Látod, te sem vetted észre…

1997. November 18.

És az ember ordít
Ordít, ordít, kiabál, kiabál
Ordít, Ordít, Kiabál, Kiabál
ORDÍT, ORDÍT, KIABÁL, KIABÁL!

Ordít a tested, mert élni akar
Ordítok én is, ha nem hagyod
Ordít egy halott is, pedig nem kell
Ne félj, hidd el nem kell feltámadod

Ordít a süket, ordít a béna
Ordít az árva, se anyja, apja
Se fia, se lánya

Ordít az ország
„Szenvedünk!”
Akarják Európát
Pedig benne élünk

Én már nem ordítok, csak
néha;
csöndet ordítok

…..
…..
suttogd, hogy:
Csöndet, csöndet, csöndet, csak csöndet
Csöndet, Csöndet, Csöndet, csak Csöndet
Csöndet, Csöndet, CSÖNDET, CSAK CSÖNDET KELL:
Kiabálj, kiabálj, ordíts, ordíts
Kiabálj, Kiabálj, Ordíts, Ordíts
KIABÁLJ, KIABÁLJ, ORDÍTS, ORDÍTS
KIABÁLJ, Ordíts már CSÖNDET!

…s csönd lett.

            1997. november 6.

Egy kutya felszállt
A villamosra, utazott, ott
Nem érti senki, aki nézi
És én sem értem

Talán ha beszélnék egy lénnyel
Ufókkal vagy néhány géppel
Talán, ha beszélnénk a múltról
Talán, ha lejönnénk a holdról
Hogy megkérdezze már valaki
Hogy mi van, mi van ott?!
Mi van itt !!

Mert nem számít aki számít
Reggel felkelsz még élsz
S lehet, hogy meghaltál már
Csak nem tudod még
Pedig erre szavaztál, vagy
Nem tudtad, nem mondták még…?

Tegnap még lopott árút loptam
Ma elloptak azt hiszem
Talán ér még valamit a testem
Jaj, hová is tettem…

De az-az állat nem tudja
Ki lopta el, hol a gazdi
Eladtuk már, őt keresi?
Csomagom szaglássza búsan
Aztán leszáll, elmegy innen gyorsan
És nem értem, még nem
Miért nem keresném én sem…

Testetlen lelkek, lelketlen testek
Életet cserélnek, pénzért pénzé lesznek

De talán, ha leszúrnának késsel,
Lelőnének, néhány halottat
Talán megkérdeznéd a partnerodat
Hallottad?

            1997. november 5.