Hónap: 1998 január

Agyam kapujában
Dörömbölve ordít a kétely
Elszakadt-e szárnya
Galambomnak, vagy eldördült-e
Fegyver, s az sebezte
Halálra postásom,

Ítélet napja várom
–tán két perce már-
Szárnya suhogását
Cirógató levegő sodrását
Piciny lábszárán örömnek forrását,

Vagy itt van talán, s meg sem ismerem
Mert elhagyta lelkem tavaszát
Vagy elvették tőle, s azért nem lelem meg
Kedves levelét,

Mely sötét odúban rejlik
Melyik autó sodorta emésztő
Víztócsába, amin átjárnak
A lovak, ízzé tépve foszlós
Betűit mikbe nekem
Kapaszkodnom kellene

Mert fenntartva őrzi életem
Hol, s merre van, őrjítve küszködöm
Talán csak háború, vagy talán
Harag, az nem lehet!

Nem teheted, nem lehet!
Minden madárral elküldöm ezt a
Levelet: szeretlek, várlak
Várlak, szeretlek!

            1998. Január 28.

Ha már nem szól a szó
Nem sír a szív
Ha eső hull, de jég érkezik
Bezárt bilincs nem létezik

Mert emberből van a
Hús, és a vér
S nem az ember rossz
Csak a szív

De nem csak harag hangjának
Erénye a tisztaság
Hallgatásod is az, ha

Nem szíved vezet
Siettetni döntéseidet, hanem
Ha előtte még azért megkérdezel…

            1998. Január 28.

Akár egy sziklából fakasztok virágot ha kell,
mert életet teremtek benne, s szellemet neki,
Ember akarok lenni mert van hitem élni,
gyermek vagyok mert van szívem szeretni;
Tanár is lehetnék, mert többről tanítanék…
Téged akarlak tanítani ember, hogy akár egy
pillantásod fakasszon rózsa kertet szívekből !

            1998. január 25.

+
Lépteim zaját hallom szüntelen
Abban a teremben, ahol a tükrök állnak
Kölcsön vett székeken ülnek
Akik nem várnak rám de látnak

Nem én építettem a falakat
S nem én ostromlom őket
Nem én szólok a világnak
Reggelente harcoljon tovább

S nem én ülök hajóra
Ami felvisz hullámokra
Hogy levessen engem a mélybe

Én beszélek csak róluk
Valami szépet, valami rosszat
Amit csak tőlük kaptam…

+
Mert ne mond, hogy én szültem magam
Csak nehéz a kés
Már vissza csinálni
S nem pereg le az elszáradt vér

Nincs bárdos
Örömcsuhába bújt ördögnek szolgája
Csak kígyók szavát küldik savnak

S nem én festettem bőrömre a
Vért, a felhőt, a levelet
Nem égettem sejtbe a neveket

Akik a székeken ülnek,
S már felállnak azt hiszem
Megengedik talán, hogy örökké pihenjek.

            1998. január 8.