Nem lép már a szó
Oly könnyen tollamra
Nem fogja lelkemet
Könnyű ódára szívem
Nem kapkod kezem
Remegve, félve mit tegyen
Nem rogy meg lábam sem
Tagadva agyam parancsait
Nincs élet mi szólít
S elborítani sincs senkinek
Forrása,
Magamnak suttogom
Rekedtre a dalt, hogy hittem, s
Éltem köztük, e világban
1998. Február 23.
Ahogyan ágban botlasz
S eldobod,
Mikor sáros vagy
S lemosod:
Úgy tégy velem;
Rám néznél
Napba nézz,
Hogy ne láthass,
Ne érezz;
Fekete gyémánttá fagytam
Te grafitrúd vagy
Benned marok csak
Mély árkokat
Hagyj el!
Bezárom immár lelkemet,
Bezárom szívemet,
Szavam, s testem marad csak
Nektek tükörnek:
Átláthatatlan…
1998. februát 17.
1.
Arcomba nem nevet senki,
Elnéző mosolyra fakad csak
Aki nem szégyelli,
De már nem mond mást
Csak, hogy: “újat talált…”
Ha írok neki…
Ezrek nézhetnek szemembe
Keresem mindig a szépet
Ezerszer hívhatnak szerelemre
Szeretem mindig, ha éget
Szavamba néztek
Egyszer talán, aztán csak
Eltemettek, mert nektek
Egy vers: szavak csupán
Halott rímek
Azt mondják majd neked
Most te vagy neki…
Majd elfelejt
2.
Fekete űrbe dobott porszem
Kőbe égett csíra vagyok
S nézem az égi testeket
Ki mond bolygónak, mi
Körül köröznék, ki mondja
Hogy alvajáró, s vonzza égi tested…
Csak, forgás, forgás, kéj, csábítás
Döglött szavak baby,
Valami lassút, lassút, tested, lelked
Így szeretek,
Szavak szólnak, de nem hallok
Én is , én is,
De felálltok, s máris
Írok, írok, de nincs szivárvány
Köszöntök, s rejtve játszotok kezetekkel
Lábakon: izgató járvány
Bilincseket dobva rám
Minden szóval, pillantással drágám
1998 február 6.