Szétnézek, de nem talállak
Hallgatózom, nem hallhatlak
Ajtód kulcsát messze dobtad
Ki nem állhatsz: Te mondtad !
Fákat emelő föld,
Csöndes sírok teste,
Remegő pohárból csurgó létben,
Csöndesen érted sírok este,
Mielőtt rózsa lepne utamon
Ács kopogna faházamon
Te dobogni látnád még szívem
Úgy kívánom…
Ha holnap, holnap után, évek múltán
Kezem fognád,
Kezed fognám,
Szürke hajú föld napjáig, síromra hulló rózsámig…
Várlak…
1998. Március 8.