1.
Nincs por mi ellepné
Örökké él a nap
Nem lehet elvenni
A múlt idő el nem hagy
Mert szűk cipőbe léptem,
S kijártam nagy úton
Tört sebből víz fakadt,
De varrá nem heged
A mozgó, a zöld, az eleven
Vágja ereimbe
Napról napra mélyen:
Szépet, szépet lopva nézni
Napsugárral melegedni
Növénynek való;
2.
Port szórva a sebbe mindig
Fájdalmat hogy’ kereshetnék:
Felhők mélyén rejtve eddig
Jeges szelet feledhetném
Réten lombos fáimba
Ágaiba kapaszkodva
Húzza-húzza a kérget
S csak múlik, múlik a múlt idő
Virág szirma simogatott, talán
Sajnálta a jövőt,
S fülembe súgta
Képet, képet szorongatni
Nézni, nézni halott pillanatba
Kőnek való
3.
De én szálanként tépek ki
Emléket az életből
S kopaszon, sebesen köszöntöm
Majd a múltat
Mert enyém lesz mindene
S e súlyokkal telve halok
Csúfolódom rajta benne
Azt hiszem majd boldog vagyok
Haldoklom, és énekelek
Fújjanak át jeges szelek
Testemen és lelkemen
Köszöntök majd minden
Testet, összeaszott
Kísértetet győztesen
1998. Július 10.