Biz’ jön majd ki
Kezedbe ajánlja kezét
Tenyéren hordván életét
Idő hozza el
Természet rendje szerint
S neked fogadván a törvényt,
Tenned kell a szóért
Utadra térsz ezért
Talán majd kopott múlt kincseire
Gondolva egyszer: emlékezel;
Rám is; bús szememről ismerszik meg
Sejtető alakim; nem szól majd
De akkoron tudnod kell kínjaim fel-fel
Lobbanó merev ránca hol tekintett egykoron:
Mint időzöm a lét, s elmúlás vigasz
Nélküli ösvényein, neked vallom meg
Itt erdő ösvényein, csak neked
A nagyvilágnak, hát adom íróm könnyeit,
S nem megértés az mit megérteni lenne vigaszom,
Csak legyőzni a test végeit,
Átlépve azt mi agyam űri mivoltának
Koponyát szab, bőrt, hajat
Levegőbe vágyom, semmivé
Megfogni az időt, az mételyez
Mi bűn, ha teremtőnket kívánom
Elérni, életem dobva el ezért
S nagyon félek, rettegek, megrémülök
Tudván elveszítelek téged, s barátaim,
Szerelmeim; vágyom hát birtokolni mind
Ez szakít, s dönt a porba el: veszítek.
1999 január 3.