Hónap: 1999 május

/ Zsófia /

Miért, miért rázza fel lelkem
Miért, miért rágja oly mohón szívem
Hiszen nem néz felém, s én sem szólítom már;

Halottam, s vele temettem önmagam
Az más kor volt, s fogadtam
Csak őt magamnak, de meghaltam;

Miért, miért költözött hát feltámadt
Új testembe régmúlt kísértete,
Mily hatalmakat nem vertem vasra egykoron;

Szerelem, mihaszna léha érzelem
Gúzsából csak tűz emészthetett
S hantomon mégis rózsa fakadt

Mit kell még elpusztítani egy embernek,
Hogy minden ajtót bezárva, hagyhassa
A holtakat: megtagadom magamnak múltamat!

1999. Május 30.

Páncélod lökdösik, hátadon fekszel,
Egyszerre csak azt hiszed majd:
Tenger hulláma mozgatja testedet
Nem pedig gondolkodó lények keze bánt

Homokba süllyedsz halkan
Sárba fulladsz csöndesen
Kínodban nem kapkodsz nyugtalan
Bátran temet majd életed

Ahogy így nézed az eget
Ezt olvasom ki arcod ráncából
Látom a sírhantot, de nézd ott
Egy madár, s itt én a szél – barátod

Könnyedén kapom fel páncélod,
S magasba ragadlak
Megmutatva a szigetet

Óceánt, s azontúl új szigetek várnak
Nem vagyok Isten, te sem vagy elveszett
Térképpel születtél, s kincsedet is megleled.

1999. Május 16.

/ Jelen záloga /

Boldogságom adom zálogul neked
Tükörként tartsd elém, ha látlak
Mert oly hosszú pillanat nekem
Mikor elmész, és lehunyom szemem,
S ha kinyitom újra két karomba zárlak;

Neked adom két szemem könnyét dobozba zárva
Tiéd a dal, a szózat
Rejtsd el az idő elől a teret: ne fordulhasson magába
Zengjen hát virág szirmáról az illat
Mikor csókkal ünnepeljük a múló napokat!

1999. Május 6.