Élesen,
Csőbe dugott acéllövedék
Mit a szeg megütni kész,
S oly merész, hogy kívánja eltalálni
És a forróság oly’ csapdát szül nekem
Melyben elveszem, s kínlódva
Rohanok előre: körbe, élesre töltve
Kedves,
Ne szólj hát, ha ujjam szél simítását
Hozza arcodra csöndesen,
Ne kérdezz, mikor erdőbe érve lapulok félve
S lassú melegséggel telik el szíved,
Nehéz,
Szeretve, félve, vágyakban térdre kényszerülve
Álmoktól vezetve vágyni, hogy igaz:
De minden nap álom vagy, s most elmész majd,
S felébredek, míg el nem alszom újra
Izgató emlékeddel élhetek…
1999. Július 10.