(Zálog)
Most is mint eddig az őszi
Szél hordta leveleim a pusztulásba,
Lassan dermedt meg csupasz ágaimon a
Dér,
Tavasz közeleg minden mámorával, de
Én levetett lombkoronámra gondolok,
Azóta tova repül, s elbomlik
Az emlék is,
Kesergő kérgem pikkelyezve
Ontom életem nedűjét, akkor jut eszembe
Hogyan csábítottad virágom
S éji gondolatom,
Erőre kapnék, s rügyek kapaszkodnának
Ágaimra, úgy hiszem,
De csak ha tavasz csodáját
Lelkembe meghoznád kedvesem,
Illatod, s alakod bont virágoskertemben
Méheknek nektárra való
Édes szirmokat, fújd messze megmaradt,
Elszáradt, korhadt múltamat!
2000. Március 2.
F.B.