S ha megkérded miért,
Miért mindig tükröt tartok eléd
A sorokban: talán,
Hogy lásd milyen kis ember
Vagyok, olyan sok hibával;
És vannak ott nálam fontosabbak is…
S ha megkérded miért,
Miért mindig tükröt tartok eléd
A sorokban: talán,
Hogy lásd milyen kis ember
Vagyok, olyan sok hibával;
És vannak ott nálam fontosabbak is…
1.
Fáknak szól a víg tavasz
Zöld életnek a forró fényáradat
Őket lengi be a kedves szárnyas dalolás
Mindenki ünnepel, s új ruhát bont;
Én is, én is, hadd takarom elnyűtt
Sebeim gyorsan; hadd tapasztom
Nyállal a feslett posztó megriadt
Széleit a varrás helyén
Apró szirmok robbannak
Énekelnek millióan az éltető ujjbegyeken
Beteríti őket végtelen had, hogy az
Élet csírája megtalálja bölcsőjét a végtelenben
2.
S ahogy kapok erőre, nyújtom kezem
A fények felé: rúgnak, taszítanak
Boldog mosolyokban éljeneznek;
Mosolyom görcsös fájdalom,
Pihenő tagom botra omló kín
Míg élek: kinyitják testemet, végig
Nézhetem hogyan veszik ki minden szervemet:
Boldog vagyok, igen, igen boldog,
Annak kell lennem, jó így mert
Nem látszik ahogy a lélek rohad
S csak szétrohad az élet, belőlem vesz itt
Új ruhát mind, az élet is innen ered,
Belőlem lesz újra a föld-é megint.
2000. április 16.
Hagyd el a pezsdítő dallamot hegedű!
Valami nagyszerű kell most,
Ami felold, elragad; s
Szemem csillagködbe vész
S ti barátai
Orgona sípok, szavaljatok!
Mélyről mondjátok:
Sír a vonó alatt a húr
Nincsen lég, szilárd, s folyó
Nincsen fény, sem sötét
Hangjaitok úsznak csak a térben
Teremtő csodái;
Szövetek, csontok: élet
Velük hívja életre a lélek;
Zengjétek:
Mit sír az eltűnő,
A halandó; mit ír tollal
A kezem: szerelem.
(Albioni: Adagio hegedűre és orgonára)
2000. április 17.
A mama azt hiszi élek
A mama azt hiszi tényleg
Minden olyan mint eddig
Mint minden nap, ugyan olyan
Ő azt hiszi élek….
2000. április 11.
Neked elmondtam mindent
Neked is elmondtam mindent
Te mindig nevetsz, te is
Mindig kinevetsz
Én azt mondtam egy
Te azt egy másik
Olyan vagyok mint egy film: nézzetek!
2000. április 11.
Miénk a hold, miénk a csillagok ereje
Mert a nappalt elvette a világ
A sötétben élünk, hogy legyőzzük
A rohanást a dzsungelben
De nem tudunk harcolni,
Csak elbújni; menekülök
Üvegek mélyére, félek, igazán
Félek a fájdalomtól
Félek élni
2000. április 11.
/Szilvi/
Mi volt, mi történt
Mit mondtunk, mit tettünk
Kéj tüzét gyújtottuk, s elégtünk
De nem fájt a kő, nem mart a sav
Örökké éltünk, csak egymásért
Rólunk szóltak azok az olyan szép versek
Nem is tartott, az örökké nem is volt hosszú
Mond azt örökké szerettél, s én tényleg szeretlek
Az idő végéig, s talán hazudok majd
De én szeretlek, mindig
Rólunk szólnak azok az olyan szép versek.
2000. április 11.
/Az ígéret Szilvinek/
Meghalt a szivárvány
Megszáradtak az ég könnyei
S boldogságos tavasz hozta
Nap fényét a földre megint,
Hogy felejtsen az idő:
De virágot nem bont
Csak tömegsírom megett
S e kedves élet jelöli a helyet
Idegen zöld fűben
Szürke fejfák helyett
De csak szívemből feltörő
Forrás könnyei élesztik naponta őt,
Örökké.
2000. április 4.
Aludnom kell, le kell feküdnöm,
S aludni mélyen:
Hogy egy boldog, igaz világban
Ébredjek álmomban;
Innom kell, leülni az asztalhoz,
Innom minél többet:
Hogy ne lássam, ne halljam
Ahogy a világban zörögnek;
Meg kell vágni magam, késsel
Kell megvágni:
Hogy fájjon, hogy a fájdalom
A szívemben ne kiabáljon!
Írnom kell, kezemben a tollat
Megragadva írnom minél többet:
Mert leírva mindent, kiürülve,
Megnyugodva nem őrülhetek meg.
2000. április 5.
Gyöngyszemek nem ragyognak
Ha a kagylók héját megrepesztem
S drága kincset találni oly nehéz
Pedig milyen puha, kedves érintése;
S a csókok, és a vigasztalás:
Dobogó szívem ölelik
Ahogy a földet az eső öntözi,
Életet lehelve benne,
Ahogy a nap arcod melegíti,
Boldogságod élteti:
Oly messze van a szél simítása
Ajkad csiklandása
Lelked melegítő bilincsei
Minden gondolatom gúzsba kötik
A lant minden húrja hajt a vágyra,
Madár kedves dalolása; békésen
Hajlik fejed vállamra
Tudni, hogy szeretsz, hol vagy?
2000. április 5.