1.
Fáknak szól a víg tavasz
Zöld életnek a forró fényáradat
Őket lengi be a kedves szárnyas dalolás
Mindenki ünnepel, s új ruhát bont;
Én is, én is, hadd takarom elnyűtt
Sebeim gyorsan; hadd tapasztom
Nyállal a feslett posztó megriadt
Széleit a varrás helyén
Apró szirmok robbannak
Énekelnek millióan az éltető ujjbegyeken
Beteríti őket végtelen had, hogy az
Élet csírája megtalálja bölcsőjét a végtelenben
2.
S ahogy kapok erőre, nyújtom kezem
A fények felé: rúgnak, taszítanak
Boldog mosolyokban éljeneznek;
Mosolyom görcsös fájdalom,
Pihenő tagom botra omló kín
Míg élek: kinyitják testemet, végig
Nézhetem hogyan veszik ki minden szervemet:
Boldog vagyok, igen, igen boldog,
Annak kell lennem, jó így mert
Nem látszik ahogy a lélek rohad
S csak szétrohad az élet, belőlem vesz itt
Új ruhát mind, az élet is innen ered,
Belőlem lesz újra a föld-é megint.
2000. április 16.