Idegben hallom a dobbanást
Belém hatolva zúg tovább:
Elmosódott képben a rohanás-
Lelkemben meg nem áll;
Sós ízű sörény, s a zöldszagú fény:
Harc, romantika, báj, s ború semmi,
Istenhez hasonlóbb földi lényhez
Ki kísértél évszázadokon
Hozzád szól zengzetem hátadon
Hulló levéltől a tikkasztó napsugáron át
Szolgállak, felnézek rád:
Hívó szavad hallgatom messzi álmokon
Emberek vérével vörös, izzadó orcád illatát
Társként szélben érzem
Küzdelmünk múltját büszkén
Hirdetem, s őrizem!
Patáid nyomán vonul minden
Nemzet a földön
S a föld minden nemzetének földjét
Taposod immár mindörökké!
2000. október 6.