Fekete köpenyét veszi
Az éj, foltos öreg vászon
Csillag ég;
A szemek távol, más
Tájakon járnak, látod hull
A könny;
És olyan mélyről
Érzem ahogy meghasad
A szív;
És senki aki hallja, senki ki
Látja, sötét magányában
Az elmúlt időt.
2001. július
Fekete köpenyét veszi
Az éj, foltos öreg vászon
Csillag ég;
A szemek távol, más
Tájakon járnak, látod hull
A könny;
És olyan mélyről
Érzem ahogy meghasad
A szív;
És senki aki hallja, senki ki
Látja, sötét magányában
Az elmúlt időt.
2001. július
Homok szemek hullnak
Kezemből, viszi a szél
Őket; ezer fuvallat
Össze szedném újra mind
Kik barátaim voltak;
Vagy miért is futnék,
Miért is kutatnék
Találkoztunk, beszélgettünk;
Jöttek, s elmennek
Hagyom, hogy menjenek:
De egy csak egy szem,
Az a csillogó, ragyogó
Őt ne hagyjam, ne veszítsem
El, s kezem kezébe fonva
Örökké maradjon meg nekem
Szeretem
2001. július 7.
VT
Miért van így,
Hogy akarok mindent,
De a csillagok
Mondják meg, oldják meg
Az életem, s
Bárhogy teszek ellenük,
Velem tesznek ellenem:
Miért van így?
2001. július 4.
Gyűlnek a szavak
Az ostoba, az okos
Szavak bennem,
A forró víz dobná
Félre a tetőt, ahogy
Kitörnék innen
Ahogy a szavak
Törnek ki belőlem,
De nem hagynak el
Még azt is elnyelem;
S forró, szétvető
Nyomás duzzaszt,
De nem mondhatom el,
Aludnom kell,
Holnap jó lesz minden.
2001. július 4.
Félek ma, hogy félek holnap;
De félek, ha ott leszel; hiszen
Végre ott leszek, hol te vagy;
Akár rám nézel, akár nem:
Én erős leszek, s szólni fogok
Hozzád, hogy ne higgy senkinek,
Mert én hozzád jöttem,
S érted teszem, bármit is teszek!
2001. július 3.
VT
Egyszer nekem is lehetne
Egyszer nekem is lehetne
Valakim, aki megérti
Miért szeretem.
Egyszer valaki majd,
Majd megérti, hogy
Szeressem, s azért
Szeret, mert szeretem.
2001. július 3.
Elgondolom, hogy szeretlek
Végre, újra, igazán, valóban,
Úgy remegek izgatottan,
Mint akkor…;
S azt hiszem naivan settenkedik
Bennem a remény, s nem látok,
De nem is akarok,
Hogy higgyem nem fáj majd:
Már tudom végig játszom
A hős szerelmes szerepét
Újra, hogy reszketve kaparjak
Sebet, behegedt szívem szegletén:
Játszani akarok, de most
Ments meg, kérlek, ébredj majd
Időben Júliám, ne haljunk
Mind a színpadon:
Az oda gyűlt néző sereg
Ne röhögjön kínokon, mikbe
Kapaszkodunk görcsösen:
Hanem nevessünk
Arcukba örökkön,
Szerelmesen!
2001. július 3.
VT
Ne szólíts, ne nézz rám,
Ne halljam lélegzeted sem,
Senki ne szóljon, senki
Ne mondjon nekem igét a jelenre!
Hogyan tegyem karom keresztbe,
Kinek hogyan szóljak,
Kivel beszéljek, kire rá se
Hederítsek: majd tudom!
Mosolygok majd, ha van kedvem,
De kedvem Te nem szeged,
Van még millió szeglet, arra járjon
Nyelved csalárdul, nyájasan!
Amint abba lelem örömöm,
Hogy téged nézzelek, hát
Azt teszem, s téged
Meg sem kérdezve nézlek!
Mikor majd gondolsz rám:
Gondolj arra, mikor rád
Gondoltam, s szólítottalak:
Tudd miért nem szólok
Vissza, ha megszólítasz:
S ezt a pár sort nyújtom csak neked!
2001. július 3.
VT
Végzetem, hogy tollat forgatok,
Iratomba kenem a tintát, s csak
Gondolkozom, hagyom elillanni az
Életem magam körül;
S míg akarom, hogy mind közül
Legjobban álljam meg helyem,
Részegen romba döntöm hírem,
S józanul is rossz vagyok,
Végzetem tehát, hogy mint író deák
Újra, meg újra papír fölé görbülve
Ironnal vések a lapon, sajnálva az
Elvesztett, még meg sem történteket.
2001. július 3.