Megöltük a csendet
Elloptuk az éjszakát
Állunk a víz felett
Nem halljuk a rend szavát;
Kifeszített bőrök hangja,
Vadász ének, talpak tánca
Hív, s kérdez öröklött,
Eltemetett korokon át;
Nem ért minket, múlt kísértet megriad;
S már nem is kérdez
Én ülök csak értetlenül, félhomályban nézve
A fénybe fújt füst sóhajtó titkát
A sarokba süllyedve mélyen,
Meghívlak magamhoz Szellem:
Lelkem kósza vándora
Vigyél messze, hozz látomást;
De most, mintha nem is lett volna
Nem is szólt volna: elsuhan;
Szél támad valami résből,
Elindulok, átlépem a tegnap komor sugarát.
St. Tropez hajón, 2002. október 26