Mi a mi szerelmünk? – Ki tudja?
Kit ölelt már ki úgy,
Mint ahogy te fonsz karodba,
S amint tartalak szorosan fogva én
Ki tudja, mi a szerelmünk?
Kinek csiklandott bőrén a csók már úgy,
Mint nekem ajkad nyomán,
Mint mikor lehelletem siklik nyakad vonalán?
Mi a mi szerelmünk másnak?
Kik adták úgy szívük zálogba egymásnak,
Mint nekem halk becéző hangod,
S ahogy én füledbe súgok.
2003. szeptember 9. 02:02
Köves utakon suhantam szeptember közepén,
A nap még meleg fényének sugarát szórta arcomba,
De a fák már tudták, ezernyi szín játszott mindnek levelén,
S őszintén hittem a boldog őszben újra;
De más mosoly vonta be színes hajlongásuk,
Nem elmúló, lehulló kezek intettek lassan imbolyogva felém;
Kacér, kecses üdvözlés volt ringásuk,
Ahogy az örök dívák tárták ki kérges testük megin’;
S a boldog órát adó, sűrűn hulló égi tenger,
Fáradt perccel átölelő,
Körbe udvarló, simogató, oly nyugtató lepellel fedett el,
Mint végtelen karodban a múló idő;
Egy mosolyt látok, arccsonton elterülő cseppekkel,
Nagy szép szembe nézett szemem,
S szívembe mélyedő szerelmes pillantásod kísér el
Azóta minden, időtlen téged vágyó percben;
Vége már a régi vágynak:
Száradó levelű, elmúló őszben mélázni,
Azok közt kik a szép levélhullásra várnak;
S a puha avarba jönnek rothadó múltjukat siratni…
Minden tündöklő óra mióta veled kél, s nyugszik a nap
Utat mutat, s életet keres szívem sietve:
Friss szél, áradó vizek pusztító gyógyszerét
Fájó ősi sebekre;
Szép tavaszt várom ezután,
Kezed kezemre helyezve,
Csókunk viaszpecsét szívünk cirkalmán,
Ahogy magányos tegnapunk feledjük örökre.
2003. október 1.