Ha azt mondanám:
Ott kivágták a fákat,
Erdő nem nő többet;
Ott földrengés pusztított
Ledöntött mindent,
Megállna mindenki,
Mondhatnék bármit
Néznének csudákat;
Én nem mondok mégsem
Semmit ami nincsen
Nem mondok mesét,
Emberek hadának:
Szívemben a hang,
Kezemben a toll
Csöndben van
Nem zajong oktalan;
S miről most beszélnék
Amit most leírnék
Nem állítana meg bárkit;
De én mégis állok,
Nézem a csudákat,
S elbeszélem mit nem hallhat a fül,
Szem meg nem láthat:
Mit súg szüntelen mellkasom
Mitől boldog minden álmom:
Ha lehunyom két szemem,
Utam az álomban kéz a kézben járom,
S ki tudja nappal-é, vagy éjjel
Szemem nyitva van, egy angyal itt ül éppen,
Őt vágyom szüntelen, őt várom végtelen,
Érte dobban fülemben oly hangosan az ér,
Piroslik forró arcom mikor ajka ajkamhoz ér
Gyöngy minden betű mit tollam róla leír…
De drága kincs minden szó,
S borzongva fázik, ha át nem ölelem,
Ezért nem fog tollam papírt sem,
Csak összebújva nézzük a csudákat,
S meg-meg állunk,
Mondhatnak bármit
Mi mosolyogva csókoljuk meg
Egymást megint.
2003. november