Prológus:
Gyors vonatra szálltam,
Látok elsuhanó házat
Őrült magányom mellett
Ablakon eső hull, kopogtat
Beengedem, kitárom mellkasom
Töltsön el egészen, áztasson;
Látni akarom mint oldja fel,
Mossa a rögöket!
+
Túl korán jöttek bilincsel,
Én elfutottam,
S most láncos lasszókkal
Akarnak szolgául maguknak,
Lerántják, tíz körömmel hántják
Kérgét a fáknak, füvet zabálják
A lángoló gépek,
Miket emberek tüze éltet;
+
Karomba marnak, de én sárba lépek
Lábam után kapnak, de tovább nézek
Fel, egészen az égig, s látlak:
Szabad sólyom testvér!
Felkiálltok, ordítok a szélnek:
Vidd szavaim messze,
Puszta közepére:
Tudja meg vad népem élek!
+
Ha porföldre roskadok majd,
Vörös szemmel, dobogó szívvel
Könnyem hullajtom majd,
Ha haza érek
Kitárom az ajtót hát,
– Síneken kattogó kerekek: –
Máris puha fűbe érve,
Huppnava nevetek!
2003. november 27.