Hol is kezdhetném
Hol is kezdhetném. Már oly régen fogott ujjam pennát. Oly’ régen éreztem a tinta illatát. Túl sok idő telt el, s a sok gondolat mennyire gyorsan elszaladt. Elrepülnek a madárrajokkal együtt, messze délre. S itt a tél hamar. Kellemes melegbe burkolódzunk. Vagy önfeledten rohanjunk, a hideg szél arcunkba vájjon. Mi örüljünk, mert élhetünk!
S igazán mondhatjuk-e: éltünk; míg nem éreztük akár egyszer is a végtelen örökét. Vajon felelőtlenül felajánlhatjuk-e életünk, míg úgy meg nem dobbant szívünk, hogy bele sajdult a csont, s mély sóhajunk még azóta is fülünkben kísért.
Sok-sok kérdés. Talán választ vár, vagy remél a szív. Néha tudjuk, hogy milyen nehéz. Nem tudom, hogy ez itt most csak közhelyek árjába bújtatott bölcselkedés-e, vagy követhetetlen tagmondatok primitív köteléke-e. Ugyan mi az neked, s mi a másiknak?
Én a csodára vártam. Vagyis vártam, vártam, és közben majdnem elfelejtettem: az élet már itt van, igen; körbevesz. Többet gondoltam arra mit tenni akarok majdan. Észre sem véve, hogy a múlt, s a tegnap hajnalának kísértete a küszöbön van. Nincs más akit becsaptam, csak önmagamat. Talán naiv falak közé zártam be bizton önmagam. Félve az újtól. Most már tudom, nem én választom Őt, Ő választ engem.
Csodálva emel fel a földről. Megnéz, megtapogat. Játszik velem, mesél, mutogat. S én közben érzem enyém a türelem szelleme. Nyakamba akasztotta amulettjét titokban. Hiába harcolok, hiába vágyom, hogy minden azonnal legyen. Van itt valaki, aki jobban tudja mi lesz, s mikor. Dob két kockával, s lép a bábukkal. Egyedül játszik. Ezért olyan kiszámíthatatlan, oly’ sorsszerű. Dönt, s cselekszik. Épít és lerombol.
Ezért hát lépek előre bátran. Nem nézek sokáig homály előre. Nem mondja meg senki mi lesz. Azt érzem csak, hogy van a szabad akarat, s sok rossz gondolat mennyi tévútra vezet. De jön egy pillanat. Eszmélek. Felszegem fejem. Elindulok. Pihentem kicsit. S most indulok! Bátran kell. S ha hátra nézel is, csak gyorsan tekintsd, ne merülj el. Mert gyorsan fogva tart. Az emlékek fáradt ösvényén távolra menni nem szabad! S el kell hagyni oktalan álmokat, vágyakat. Mint ahogy pikkelyes hal úszik a vízben. Úgy kell hasítani az időt! Átszelni az életet! Őszintén, egyszerűen. Ahogy nap járja be útját az égen.
Mindig új és új erőre kapva!
Légy te is az amiről tudod, hogy helyes útra visz.