Megadom magamat a sorsnak, az izgalomnak ami viszi kezemet a billentyűkön,
Finoman sikló ujjaimnak a telefon üveg ablakán, mert már csak véletlen papíron a toll;
Így a múlt érzéseit is hiába keresem, hát engedem megírni ma azt ami van;
Csak kering, tekereg, forró jéghegy ami leszakad és felolvad a végtelen hullámzó testében;
De amíg él bennem: izzadok, lázadok; suttogok; ritmust taposok, gitárt kapok fel,
Rezgő testében hívom a vad dallamot élő ér surrogássá: oldja fel ezt a vágyat, a vad rohanást:
Forrni fel: szétterjedni, lebegni a szélben, mint keveredő jéghegy az óceán levében,
– Eltűnni és minden lenni –
Forrni fel: adni, hogy vedd el; maradjak benned egy darab; valami amiből adhatsz.