Végtelen tejszínben
Megannyi mákszem
Rebbenő verébhad
Úszik át az égen
Öreggé fagyott, szakálas ágak
Megrázva magukat hóesőt csinálnak
Lent a hidegben egymás mellett álmosan állnak
Utána intve minden elszálló madárnak
Átszakítva erdőt kígyózó út, hosszan;
Néhány sor fa után ködbe burkolódzva,
Ismerős házak közt, fák mellett sorban
Rohanok, szaladok, repülök át rajta
S az otromba szivarfüstkarikákban
Tűnnek el tervek, látom
Milyen üressé válnak a légben,
Milyen semmit mondó, színtelen álom
Megnyílik a függöny, befogad a tej szín
Eltűnik benne végtelen mélyen
Békés jégerdőből erőt merít szívem
Suhannak a lámpák, már az esti ködben
Sárgák, kékek, szaladó ezüstök
Békés kavargásban talán el is tűnök.
2003. január 20.