Én nem tudtam, hogy így fáj,
Mikor semmi nincs.
Mikor már csak körbe vesz
Az üres lebegés.
Mikor már csak egyedül él
Bennem az életem.
Egy egész születés és halál,
A végtelen.
Annyi hang, annyi test,
Annyi kép, annyi est:
Félek kis sárga félhomályban
Hová annyit menekültem.
Volt aki elkísért és volt
Akire vártam, de lelkem maradt;
Én már itt vagyok egészen, veled;
Hallgatom ahogyan létünk neszez.