Miért fáj szemed ragyogása
Mert ragyogóbb mint
A világ összes gyémántja ?
S ajkad selyemfényű lángja
Színe véred aranylása
Bár tartoznék hozzája
Lennék bár egy csepp
Mi tested bejárja
De ajkad mosolygása:
Lelkem úgyis összerázza
Nem létezik előttem
Időnek, térnek korlátja
Hervadt rózsám
– Ez szívem-
Tőled vár éltető
Nektárra
Hogy fájhat éltető szemed
Pillantása neked
Fájjon inkább nekem, ha
Kereső tekintetem, benne pihentetem
Számomra Föld és Ég
Egyazon sík
Míg lábam földre lép
Gondolatom szállni hív: Veled
Ki vagy te hát, hogy
Szépszemed
Becsmérelni merészeled
Látod magadtól is védelek …
És hiába levegő szőnyege szárny
Rút szellő jő, megbillenek
Mélység alant
Zuhanni hív magához
Hogy halálra zúzza bennem
A Világ a Romantikát
Szavaim megannyi zuhanó románc
Közben te megállsz fellettem
Szikrázol mellettem
És én a letűnő üstökös
Pilleként hullok alá
Mint annyiszor már …
De ha kezed hív
És égető szemed vív
Csatát velem
Én kezedre hallgatok
Újra felkaptatok
Felhők víg vidékére áhítok
Ezerszer is ki mondom neked
Mily szépek ott orcád tövében
azok a gyöngyszemek
1996. november 1.