(Szilvi)
Előre nézek, messze
Nézem az időt, a képeket
Amit a múlt idő mutat;
Magamban leroskadva, csak
Mellkasom, karjaim, s lábam
Remeg értelmetlenül kicsit;
Mindent tudok, és értek
Látok mindent magam előtt
Egy képkockán az egész életem;
És látom a fekete magányt
Melyet kivívok szüntelen,
De nem tudok gondolkozni már;
Lassan ajkam is megremeg
Egyre vöröslő szemem héja
Megduzzadt terhét önti arcomra
S ellepi a színes csillogás
A látványt, s most már
Olyan elfolyó mint minden napom.
2000. március 6.