Leülni a csend mellé,
Onnan figyelni a magányt
Kicsit távolabb a mindig
Nyüzsgő életek zajától
Oda hajolni a kővel dobott
Vízszín körző hullámaihoz
Nézni ahogyan elnyúlnak
Megnyugodva, mint te is
Meglesni a kérgen vándorló
Ízelt lábú kis lények hadát
Majd távolról nézni a
Fát az élet burkában
Átlépni a fáradt ágak
Barna moraján
Olyan egyszerű, mégis
Csak elrohanunk
Eldobva a város mocskát
S magunkat szennyezve.
2000. október 5.