Kategória: 1994-1996.08.06

Holnap megmozdul a föld,
Azt mondják,
És én csak fekszem
S érzem csak virágok illatát

Eljön hát a Holnap
S az azutáni napok
Öt nap az életem,
Azt mondják a nagyok

Most megmutathatom:
Mit tudok;
Leírhatom, mit
Bemagoltattatok

Állandóan bemutatják
Számtalanszor leíratják
A múltnak hibáit

Megtanulunk bűnösen élni
Hibás döntéseket hozni,
S akik láttatják: irányítanak

Hát ennyit ér
A nagy nap
A költő ír
Bukott forradalmat

S a jövendölt
Vesztes csaták
El nem maradnak
Múltunkban megírt jövőnkből

Eljön hát a Holnap
S eleget teszek
A mának

Hogy egy lépést tegyek
A szabadság felé
Egy jobb világnak

Végtelen múlt áll mögöttem
Tengernyi idő előttem
Ki tudja mit ád a holnap
Vissza adja-e, mit elvett a tegnap

Annyi mindent átéltem
Oly sokat megéltem
Voltam néha boldogtalan,
És sokszor búslakodtam
Kicsit megint színt váltott,
Elvakított, boldogított
Az élet

Minden nap új és más
Szomorú és bűnös láz
A boldogságom külső máz

Villámlik, villámlik !
Fények cikáznak;
Az ég dörren,
Istenek vitáznak.

Eső hull, csepp koppan,
Gyűlik tócsákban
Angyalok sírnak
Sötét bűneinkben

Reggel

Még csípős, nyári nap kél,
Hideg téli estből
A napot újra:
Keletről, nyugatra
Hajtja a szél

Álomból pislant
Kemény, markos legény
Vizet hoz lentről,
Üstökén haját
Borzolja, lengeti szél

Az istálló mélyén
Mint aratógépek,
Könnyeden morzsolva
Lovak reggeliznek

Isszák a hűs forrásvizet
Majd lustán körbe néznek

A legény a nagy halomra néz,
Mint jó szénégető
S lapáttal földel
Hol tűz jő elő

Délben

Csattannak a fejszék,
Faragók dolgoznak;
Este majd fáradtan
Faházba húzódnak

Munkától visszhangzik
Falu s az erdő
Dolgozik a paraszt,
S kaszán a fenőkő
Nyírfák csúcsain
Zendül fel az ének
Harkály kopácsol
Cinegék zenélnek

Mókus hord makkot odújába
Hangya visz morzsát
A hangyavárba

Szegény lép lassan,
Fáradtan mellette
Ma ő húzza az igát
Lova betegedve…
Már hold kezd
Fényleni megette

Este

A napfény sötétségbe lépett
Eljött az este
Halkulnak a népek

A lovakat kifogják,
S kicsapják a rétre:
Legeljen kedvére

Már nem csahol a Bodri,
Lustán nézi az eget
Kint hagyták
Őrködni az ebet.

Alszik már az ember
S pihen a sok állat
Kedvest ölel kedvese
S álmát őrzi erdő a betyárnak

Nem dúl már a vadkan
Alszik mélyen vackán
S nem hallatszik más:
Csak bagoly huhogása,
Tücsök ciripelés,
Szúnyognak zúgása…

Tapossanak Lovak
Öljenek meg!
Nem kapok semmi jót
Csak rosszat, kínokat

A fájdalmat viselem
Mert rossz vagyok magam is
Megcsalok szerettet,
S csak fájdalmat adok

Nem tudok szeretni,
Hogy szeressenek
Csak zaklatok mindenkit,
Hogy megvessenek

De ha leköpnek, megvernek
Tovább megyek
Meghalni magamtól
Nem merek

Elmennék örökre
Hidd el elmennék
De a rossztól a halálban
Sem menekülhetnék

Ha akartok vessetek meg,
Megkövezzetek
Csak szóljatok,
Megnevezzetek

Öljetek meg!
Taposson lábatok
Szívem felett
Lelkem majd ragyog

1.
Eső áztatja az ős humuszt
Híg sárrá olvadt a
Kőkemény agyag
Földrögöket mos el
Hirtelen támadt patak

Sötét fellegek
Függönye vonja
Be az eget;
Vihar támadt

Fújj szél, el
Nem fújhatsz!
Hullj eső,
El nem áztatsz!
-Izzó cseppjeiddel

2.
Hol van a
Nyár és a tavasz?

Napba néztem
Fényben állva
S könnybe lábadt
Szemmel járva
Néztem az
Erdőt s a tavat

Most itt állok
Viharok közepén
Dacolok széllel
Könnyedén

Jöjj orkán
Fújd át szellemem
Tisztítsd meg
Vihar: életem
Töltsd fel
Agyam villámoddal

S tombolj csak!
De csavarj ki
Száz fát tövestül
Árassz el várost
Mindenestül

Csak magadat
Emészted el

Én magamba gyűjtöm
Minden haragod
Erőm merítem belőled
Neked át adok minden bánatot

1.
Fellobban,
Fáklya ég
Ellobbant
Gyertyát szél
Pernye száll
S ég a lég

Láb koppan
Lépni kell
Kard csörren
Harcra hív
Szív dobban
Halni kell
Csatákban
Árnyal vív

Látod most álmodban
Régmúltnak hőseit
Mezőkön harcoltak
S kardokban estek itt

2.
Fény izzik:
Lámpa ég
Vekker szól
Kelni hív
Reggel van
Kint sötét
S hunyt szemet
Felnyit még

Álmodban harcoltál
Napközben vért izzadsz
Várakban elhaltál
Fizetést ma sem kapsz

Harcoltál emberrel
Családért, hazáért
Küzdesz most világgal
Pár rongyos petákért

3.
Számolod vagyonod
Fillérről-fillérre
Mi lesz ha elmész ma
S nem jössz meg estére
Adós a családod
Nincsen betevőre
Te italba fojtod
Bánatod, s nőre

Nehéz a szegénység
Kilépnél belőle
De nincs egy csizmád
Mit felvennél előtte

Monoton lüktet
A fogaskerék zaja
Nedves lánc csikordul
Fogakra akadva

Fáradt lépcsők
Repülnek magasba
Duruzsoló motor
Húzza magasabbra

Sápadt fényben
Lépcsőre állva
Unalmas arcok
Néznek vakvilágba

Üres gondokba ütő
Kattogásba
Tűnik el egy koldus
Nyomorúsága

Lent ül
Fél lába levágva
Szomorún szól
Szájharmonikája

Száll a hang
A huzatnak szelében
De elvész
Az ember rengetegében

Komor fáradság
Kígyózik sorokban
Végtelen nyugalom
A tartó oszlopokban

Mindenki lépked
Fölfelé hangtalan
A felszínre vágyik
A mélyből szakadatlan

Csak föl, csak föl
Mind magasabbra
Vágyik az ember
Égi magasokba

S zúg, kattog a lépcső
Szállítja a népet
Fent tiszta a levegő
A mélyből fényre léphet

Az élet: harc
Ez igaz
De úgy harcolsz
Ahogy te akarsz
S úgy, hogy megmaradj
Támad sok út
Az is igaz
Vannak szákutcák és keresztutak
De csak menj,
Ne nézz hátra
Sajátod nézd,
Mit lábad járja
Figyelj, hogy el ne bukj!

Ess el egyszer, ess el kétszer
S majd felállnál még újból tízszer
S felállnál még kétezerszer
De ha ebben bízol, egyszer
Úgy esel el,
Hogy fel többé nem állsz sosem

Figyelj, hogy el ne bukj!

Kezedben az utad míg
Fiatal vagy
S ha akarod örökké
Fiatal maradsz
Az út lábad alatt
Az irány kezedben marad

Vigyázz! El ne bukj!
Az élet harc!