Kategória: 1994-1996.08.06

Adjon valaki szabadságot
Bezártságból világosságot
Adjon valaki szabadságot
Hogy túlélhessem ezt a világot

Nem kellenek szabályok és határok
Csak igazságok

Saját életem akarom élni !

Ne szóljon senki
Ne mondják meg mit csináljak

Ma minden túl gyors nekem
És nem érdekel semmi sem:
A gazdagok csillogása,
A szegények kopottsága.
A csönd hangjait figyelem
Közben átvirrasztok egy éjszakát
Ahogy egyre jobban megértem az emberek világát
Egyre jobban kívánom a természet nyugalmát !

Adjon valaki szabadságot
Hogy túl élhessem ezt a világot
Adjon valaki szabadságot
Bezártságból világosságot….

Talán rosszkor születtünk
Talán rosszat teszünk
Lehet, hogy rossz istenben hiszünk
De mégis élünk
S nem csak magunkért

Túl sokszor álmodunk rosszat
Túl sokszor kívánunk rosszat másnak

Túl sokat akarnak tőlünk
Túl sokat akarunk önmagunktól
Mindenki másnak emel gátat
Ahelyett, hogy segítenénk egymásnak

Ha nem volnának vágyak
Vége lenne a kihívásnak
Nem kéne többé ölni
S várni a halálra

Talán vakok vagyunk mind
Kőtömbökbe zárva ?!
Igen vakok vagyunk mind
Lelkünkben bezárva.

Kéne egy múlt, amire emlékezhetnék
Kéne egy múlt, amibe menekülhetnék
Kéne egy múlt, amire visszavágynék
Kéne egy élet, amit élhetnék
Kéne a vágy, amiért élnék
Kéne egy lány, akit szerethetnék
Kéne egy lány, vagy valaki, aki emlékeztet még,
Hogy itt vagyok, boldog lehetnék
Kéne egy ház, benne pár jó barát – távol mindentől
És kéne a múlt, kéne a lány
De mi van helyette: harc és kudarc
Unalmas hétköznapok
És hideg szél fúj arcomba
Miközben lassan elindulok
és arra gondolok:
Kéne egy másik világ
Hogy lemoshatnám az eltelt élet porát – magamról

Kéne egy szék, amire leülhetnék
Kéne egy ágy, amin elalhatnék
De csak egy ajtó van, amit bezártak rég
És a kulcsot messzire dobták

Ó most kéne nagyon, most kéne a múlt
De talán, kár lenne emlékezni már…

Úgy érzem, bezárva maradtam önmagammal
Körülöttem zajlik egy őrült világ
Senki sem tisztel barátot s idegent
Hidd el, rád erőszakolt hittel:
Nem tudsz több lenni,
Nem tudsz többet tenni már.

Valami történik, de nem értek semmit abból
amit hallok, látok és érzek
Megőszült fejek néznek arcomba szemükkel
Régi eltorzult hittel.
Már csak magamban látom a nyugalmat,
De lehet, hogy ez csak egy üresség
Lehet, hogy bennem háborog minden,
És a világ áll tovább, áll,
még évmilliókon át…

Mondanom kéne valamit, de kinek mondjam el?
Az idegeneknek, akik rám se néznek
És ha mégis, ismeretlenek
Kinek mondjam el amit érzek?
Nem figyel senki
Mintha nem is léteznék,
Mintha itt sem lennék.

Hiába írom verseimet, ha nem olvassa senki el
Senki sem tisztel embert és idegent
Nem érdeklik egymást a barátok

Miért szól a dal, ha nem szól senkinek semmiről?
Miért van sötét, mikor a fény oly kevés?
Miért? Miért? Miért?

Tanulni kéne, igen! Tanulni kéne, igen!
Tanulni kéne, igen! Igen! Tanulni kéne!

Mindig elhatározod
De mikor eljutsz oda
És küzdened kéne;
Magolnod, írnod, olvasnod kéne
Már nem kell, nem érdekel
Eldobod a könyvet, kiáltasz egyet
Úgy érzed leráztad láncaid

Eltelik egy nap, eltelik egy hónap
Meglátod a követ, és érzed:
Tanulni kéne, igen! Tanulni kéne, igen!
Tanulni kéne, igen! Igen! Tanulni kéne!
Újra kezdesz mindent, s abba hagysz minden mást

Újra elhagy erőd, új dolgok jönnek
Nincs értelme folytatni már, úgy érzed
De mikor elmúlik egy nap, eltelik egy hónap,
Etelnek az évek, és elmúlik az élet
Akkor döbbensz csak rá újra, hogy
Tanulnod kellett volna, igen!
Tanulnod kellett volna, igen!
Igen! Tanulnod kellet volna!

Még újra kezdenéd …
És újra kezdesz mindent …
Újra eltelik egy élet, a végén talán
Több leszel már!