Mit mondok holnap
Majd magamnak
Miért aludtam este
Papírok alatt
S ha megéhezem
Egy szeméttároló tetejét
Használom tálcának
Arról eszem a félig rágott
Kenyérhéjakat
Napközben
Egy résben húzódok meg,
Hogy rám ne ismerjenek.
Mit mondok holnap
Majd magamnak
Miért aludtam este
Papírok alatt
S ha megéhezem
Egy szeméttároló tetejét
Használom tálcának
Arról eszem a félig rágott
Kenyérhéjakat
Napközben
Egy résben húzódok meg,
Hogy rám ne ismerjenek.
Vannak még emberek
Akik nevetve ölnek
S akkor boldogok,
Ha felnéznek rájuk a csillagok
De kioltják a fényt
Hogy maguk ragyogjanak
S amerre járnak
Hódítanak -úgy mondják
S közben
Romba döntenek életeket
És a fényes ragyogás
Ráncosra aszalja az arcokat
Élnek még emberek
Akik még mindent elhisznek
Lesznek még emberek
Akik sírva szenvednek
Halálba visz ez az út
Megyek, megyek, megyek
Kövek hullanak rám a házakról
S az utcákon elnézek
Látom a végük összeér
Talán át sem férek
Ha egyszer oda érek én
Halálba visz ez az út
Megyek, megyek, megyek
És láthatatlan falakba ütközöm
Mintha sárba lépnék
És húz magába föld
Csak lépek tovább, de
Nem értem miért
Halálba visz ez az út
Megyek, megyek, megyek
Millió unalmas ember mellett elmegyek
Csak lökdösődnek
Belém kötnek
Megütnek
Megvernek
Megyek, tovább, megyek
Hol vannak a fák ?
Akik ontják az oxigént
Nincsenek
Elrohadtak a levelek
Meghalok nélküled
Megyek, megyek, megyek
S mellettem gurul el
Egy unott villamos
Áramszedővel
A síneken
Halálba visz ez az út
Tudom
Meghalok egy holnapon
Én tudom, hogy egyedül
Akarsz élni
Tudom, hogy egyedül
Minden jobb
De tudom, hogy nincsen
Semmi véletlen
Eléggé felnőttem, hogy
Értsem ezt
És célja van annak, hogy
Világra jöttél
És értelme van annak is
Hogy élek én
És nem volt véletlen, hogy
Mi találkoztunk ketten
Állandóan töprengek az életeden
S én segíteni szeretnék, hogy
Jobb legyen
Csak szóljál, ha elakarsz
Szökni innen
És én elviszlek téged
Messzire
De hiába rohanunk bárhová
Az élettől nem futhatunk sehová
S én szeretnék adni
De el kell fogadni
Szeretném tudni, hogy
Érzed ezt
Én kaptam már tőled
El is fogadtam
De te nem tudtad azt, hogy
Tőled kaptam
És elvetted tőlem mindenem
Elvetted tőlem az életem
Csak szeretném tudni, hogy
Érted ezt
Nem akarok mást,
Csak, hogy az életed
S talán az enyém is
Jobb legyen
A kandallóban a lángok
Meleg fénnyel égtek
Mikor belobbant a vöröslő
Parázs
A sötét szoba megtelt
Tűzben úszó fénnyel
S ha a lángoló kupacba néztél
Magával ragadt a tánc
Egy tiszta, forró
Égető románc
Izzadt az árnyék
Ahogy erejét feszítve
Követte a fényt
Közben a falra rajzolta
A vad lángolást
Ahogy benéztem a kandallóba,
Mintha visszanézett volna rám
Az illatos fenyő
Boldog volt, hogy
Meleget ad
Egy kiáltás nélkül
Hagyta el lelke a szobát
Néztem, néztem a tüzet
Míg nagyokat harapva
Ette a fát
Végül kihunyt
Elnémult a recsegés, a ropogás
Elaludt a láng
S vele a ház…
Most még itt vagyok
Most még itt vagyunk
S ha most nem mondod el
Talán soha már
Elmegyünk, felnövünk
S felnőtten könnyen felejtünk
Egy más világban élünk
Más életet élünk, mint amilyenek vagyunk
Míg fiatalok vagyunk
Vágyakozunk
Ha megöregszünk
Gondolkozunk
S akkor talán már
Nem rontanánk el
Amit ma nem mondanánk el
Pedig együtt vagyunk
Még itt vagyok
Most még itt vagy te is
És ott leszel mindig
Mert majd rád gondolok
És talán én is ott leszek
Néha, néha, mert gondolsz rám
Látod csak vágyakozunk
Szenvedünk, pedig nem szabad
Hiszen szeretni szabad
S mégis könnyebb ha elszaladsz
Mert elmúlik a pillanat
Szaladj, szaladj!
Sziklából tör elő az ér
Kristály tisztán, sebesen
Ahogyan megszülettél
S puha földbe árkot ásva
Érből patakká, patakból folyóvá válva
Nőttél, mélyültél
De a partról fák beestek
Kővel dobtak, s te elnyelted
Minden partot kell szeretned !
A sodrásban megállni nem szabad
Magával ragad, visz, szalad
S pihenni meg nem áll
Legyél te a part
Legyél a forrás, az árok és a fák
Légy semmi, s minden leszel
Mert a semmi megjelenik
De a jelenség eltűnik
Nem szabad előre úsznod
Csak úsznod, úsznod …
Tegyed, mit tenned kell
Ne kérdezz, ha nem érdekel
Most kell tenned
Itt kell lenned
Itt kell szeretned
Most kell adnod
S ha kell, itt és most
Kell meghalnod!
Mond el mit látsz !
Mond el mit látsz !
Mit látsz, ha
Felkelsz reggel
És a világba nézel
Látod az utcán a foltot,
S meglátod azt ki tisztogat ?
Mond el mit látsz !
Mond el mit látsz !
Mit látsz, ha
Becsukod szemed, s
Befelé nézel
De hiába próbálod
Nem látod tisztán önmagad
Mert a szemed héjai mögött
Sötét van
Sok a folt, senki nem tisztogat
És igazán az láthatja meg
Tisztán az önvalót, ki
Testétől válva meg
Becsukja hunyt szemét
És érzi csak, a tisztulást
S a folt a sok, vagy még vak vagy netán ?
Hát felelj, de igazán
Válaszod eldönti talán!
Ő a szépség és a csend
Ő a mélység és a rend
Ő a hullámzó harc
Ő a boldog szenvedés
Mert látva szemét, ajkait
Taszít a vonzalom,
S mert bús vagyok
BÜSZKE is nagyon
S felnőttként kedvelem
Gyermekként tisztelem
Kamaszként rajongom
Szeretem
Több ő mint bármi más
Ő nem csak álom
Nem csak látomás
Olyan ő mint a rózsa
A tüskéje szúrni tud,
De ha vigyázod, ápolod: szép, kedves, illatos…
Ott voltam, mert
Elhívtatok
Én boldog voltam
Hisz még senki
Nem hívott
Ott voltam, pedig
Nem látott senki
Amikor körbenéztem
Emberek álltak körülöttem
S egyedül voltam
Akár egy szellem bolyongtam
Holtan
S te egy rohanó üstökös
Voltál
Olyan volt mintha
Filmet néznék
Anyád szeret
Testvéredet boldogan ölelted
És mikor apád
Örömmel ölelte
Magához lányát
S te elbújtál
Mélyen karjai között
Sosem felejtem el
Megtudtam, hogy
Mit nem éreztem sosem
Szép volt
Egy pillanat, ami
Számomra örökké tart
És még te mondod, hogy
Egyedül akarsz élni
És nekem mi marad belőled
Néhány egymásra fényképezett
Kép
Sötét, rosszul kidolgozott
Pillanat
Néhány kedves
Gondolat
A múlt, mindig a múlt
A tegnap
Nem akarom, hogy
Elmúljon ez az érzés
Amit érzek most
És még mindig emlékszem
Ahogy lépdelek
Egyre gyorsabban
Hazafelé
Nem várva villamost
Csak megyek
A megállók mellett
És legszívesebben
Elmennék bármerre
Csak haza ne
Még Ne
Nem találom helyem
Nem vagy mellettem
Senki lettem
Se munkám
Se életem
Ott kellett hagynom
Mindent a fényt, a színházat
Apád, anyád, téged
Az életed
És olyan kicsinek éreztem
Magam
S te is olyan magasról
Néztél le rám
Igen, úgy éreztem
Azt szeretnéd, hogy
Bár ne lennék
Ott
Azt hiszem most
Befejezem
Se vége
Se hossza
Beszédem
De azt még elmondom
Nem volt még szebb
Karácsonyi ajándékom
Mint Isten pénze
S nem voltam olyan
Boldog semmitôl se
Mint egy szürke kis
Egértôl
Pedig úgy érzem
Nem kaptam volna, ha
Kést a kezedbe nem adtam volna
De mindez már nem érdekes
Sok boldogságot
Neked!