Esti fénybe bújik az ég
Magára bársonyruhát ölt
És én követek egy
Lehulló csillagot,
Lesem a fénylő gombokat
Így lelem meg virrasztó álmodat:
Szólok, s megszólalsz
A sötét takarja könnyes harcomat
Tudod-e éji rózsa szál
Fáradt lelkem terád vár
S mostoha érzés gaz rabságban tartja
Forró gondolatom,
Mire csontom is remeg,
Ha gondolok:
Szeretsz-e mond !?
Hajad, őszi erdő lobogása,
Tavaszi szellő ringatása,
Búzamező hullámzása: elragad
Arra a földre, hol
Minden szív boldogabb
S mond lelked tükre
Szíved forrását miért
Árasztja orcádra
Szivárvány medréből,
Mit a hófehér mező simogat
S ó, egy szempilla bent akadt
(Szeretlek …)
Hogy bírom, s nem bírom magamban
Akár utat mutató torony lehetnék
Eltévedt hajóknak minden éjjel
Az élet tengerén
Mert dacolok az álom
Örvénylő vizével
S a te szemed vezérel
Mert arcod ébreszt éjjel
S altat nappal
Testem pohárnyi kifacsart
Lé, megfosztva héjától
Érted ezt mond !?
E szivárvány életem eső
Utáni fényre vágy
Jövőm veled tündököl
Elvakítod a napot
Jöjj hát hozzám
Nyári Felhő
Hűs záporod mossa
Arcunk, hűtse szívünk
Gerjedő viharát,
Földi csókunk repítse
Lelkünk, engedje útnak
Testünk óhaját
S Górdiusz csomójaként
Fonódjunk egymásba
Testünk egymást védő
Szent kusza burkaként
S ha fázol ajkam melegít
Testünk úgy is
Izzó parázs egybeolvasztó
Gyönyörű lázában ég
Tedd el hát gondolatod,
Mit tud az ?
S vedd szívedet
Hallgasd szavát hová vezet
S meteorként szálló, zuhanó
Sorsunk megleli egymás
Kráterét
Így lesz-e mond !?
Tedd meg kérlek most !
Vagy mond: nem szeretsz !
1996. október 27.