1.
Nap jött el, Holdat hoz:
Táncol szívünk jöttöd óta
Zenélő lelkeden,
Ébredő fa új hajtása
Nem szakad sebeken
Lombkoronát hoz még reá
Nyár, ha hoz a tavasz
Téged rügyekkel, időtlent
Folyónk kertjében
El nem felejthetünk míg
Tudjuk felkelünk
Feletted ébresztve, napunkat
Küldve keltünk
2.
Üres székünkön ülsz:
Pudingnak ízét gyereknek adod
Így gondolok rád
Madár szárnyának a szelet
Úgy teszel te értünk
Felhőtemplom az égen, bennük
Hagyod minden képedet,
Fényeket, színeit élünknek
Tinnyei asztalunk székének
Üres szoba nincs ott
Hol még meleg helyedet tartja
Idő, el nem hűtheti,
Sem rabjaidban reményünket semmi
3.
Madár szárnya, elvitt a szél …
Tűzben a hő, a fény
Vízben az élő, a könnycsepp, a végtelen
Földben a vég, az élet a színén
Ott vagy mindig egészen
De mint légben a gáz
Elbomlasz, s minden atom te vagy
Földre száll
S már nem is marad
Elvisz a szél
A szél is te vagy
Mély bánat reggele most,
S majd az öröm estje fogad …
1997. Szeptember 22-23.