Kategória: 1998

Ébredni mondták
A reggelt felhők felett,
Nem hazudtak, nem;

De nem tudták
Gyertya volt az
Kicsi fény
Ő hozta a nyarat

1998. Július 13.

Kép:
Sütött, sütött a nap
Fényesen az ég közepén
Este tíz óra tájt,
Felrebbent magasba
A halott kismadár,
Sárban lépdeltek a halak;

Néző:
Ahogyan mi is tündöklünk a
Sötétben, s veszett
Kutyák szerint
Csaholunk dühösen
Tortakrémes életünk
Torja felett.

1998. Július 13.

1.
Nincs por mi ellepné
Örökké él a nap
Nem lehet elvenni
A múlt idő el nem hagy

Mert szűk cipőbe léptem,
S kijártam nagy úton
Tört sebből víz fakadt,
De varrá nem heged

A mozgó, a zöld, az eleven
Vágja ereimbe
Napról napra mélyen:

Szépet, szépet lopva nézni
Napsugárral melegedni
Növénynek való;

2.
Port szórva a sebbe mindig
Fájdalmat hogy’ kereshetnék:
Felhők mélyén rejtve eddig
Jeges szelet feledhetném

Réten lombos fáimba
Ágaiba kapaszkodva
Húzza-húzza a kérget
S csak múlik, múlik a múlt idő

Virág szirma simogatott, talán
Sajnálta a jövőt,
S fülembe súgta

Képet, képet szorongatni
Nézni, nézni halott pillanatba
Kőnek való

3.
De én szálanként tépek ki
Emléket az életből
S kopaszon, sebesen köszöntöm
Majd a múltat

Mert enyém lesz mindene
S e súlyokkal telve halok
Csúfolódom rajta benne
Azt hiszem majd boldog vagyok

Haldoklom, és énekelek
Fújjanak át jeges szelek
Testemen és lelkemen

Köszöntök majd minden
Testet, összeaszott
Kísértetet győztesen

1998. Július 10.

Égő gyertyacsonk zuhan a mélybe
Lángol el nem ég
És mi repülünk messze a csillagokba
Lámpafényben utat mutatva

És az elmúlt napok, hetek és évek
Csak éles késekkel vágnak utat
Maguknak agyunkba,

Lángolj, csak égj el!
Papírlapokba kapaszkodva:
Felejtsd, és tűnj el!

Az utak, amik futnak
A betűk amiket a betonra
Írnak mocskosak:

A sárga gondolatok
Elmosódva, hályogos
Szemű múlton át…

Véres kakaókat szürcsölve
Itták, amin ma itt állsz
Nem érted mit vársz,
S mit várt.

1998. Június 15.

Ahonnan a szél fúj,
Merről a nap kél;
Ahonnan jöttem
S amerre tartok én:
Körben, s a felhők felett
Múltam jár megettem
Mit soha nem feledhetek

1998. Június 14.

1.
Csak te vagy
Ha érzed, ha nem:
Te egyedül

Sárból tapasztott,
Nap szárította
Golyón: nekem

Fák között a fény
Ég homlokomra;
Megvakít

A költöző madarak
Tavasza, kiket
Ösztön hajt párba;

Csak te vagy
Életem ösztöne,
Part a folyón

Szikláról a
Zuhanás,
A megérkezés;

Egy hét, egy délután
Lemenő nap,
Agyagos föld

Véletlen talán
A mosoly, csók
Érintés?

2.
Elmúlt fájdalom
Rozsdás kés
De vérzek

Csak te vagy
Nekem
Ablaktalan ház,

Szívben oxigén
Vérrög agyban
Nem öl meg

Miért, miért nem ont
Lovak patája arcomon
Vért; port számba, szemembe

Hisz te vagy
Lenned kell
Miért kel hát fel a nap

Miért esik eső
Hajt a zab
Kék az ég…

Csak pezsgő a vérben
Sav a sebben
Emlékezés, ugyan!

Csak te vagy
Egyedül nekem
Ha érzem, ha nem!

            1998. május 27.

People are killing people,
Men are singin’ a song,
People are buring people;
They pray for God:
People are killing people
Lord has gone…

People to People say love
Each-other
But there’s
People kill people
And Lord has gone…

1998. Április 13.

1.

a,
Kicsiny dobozban, a szoba sarkában
Piciny doboz van;
Kicsiny dobozban, a szoba sarkában
Piciny dobozban:

Én vagyok;
Izzó napsugárba néztem
Eldobott:
Plutó vagyok

b,
Ha szél fúj, még éppen utolsó
Rezgő illatát pendíti
Mosolyodnak,

Szemem esőbarázdáiban olvasom
Minden pillanatban rengeteg
Fénytörte intő búcsúzásod hópilleablakon…
2.

a,
Mag vagyok földgöröngyök
Nedves ásványiban
Sárban, iszapban és kővé dermedve
Is én vagyok

Neptunusz, Uránusz, Szaturnusz,
Végtelen világban,
Szívem mélyére zárva hagyott
Két farkast: szerelmet, s emlékezést

b,
Kipattanó rügyben, vérző
Boldog születésben jössz
Felém éppen

Azóta is fáj ahogy varrod szívem
Sebét itt, s minden percben
Míg így hagyod boldog vagyok ahogy téped szét ott…
3.

a,
Földbe növő gyökérnövény
Világ közepébe törő
Erősödő hófehér virágom
Magmába nyíltan égett el, nap mint nap

Ha Jupiter holdjáról ugrottam, Mars
Sivatagába, s hiába ittam
Az éltető Föld ólom gőzeit
Átszaladt rajtam egy villámmúltkép

b,
Kékségből lehúzol, de fák bársonyos
Gyümölcsével csiklandod talpamat
S ajkam csücsökit feszíted fülem cimpájához

Rád ha gondolok, s Jokerként hallhatok
Mert a méh sem felejti virág szirmát
S ősszel is csak levél avarban bújhatok fa alatt…
4.
a,
Mikor kipottyanva piciny dobozból
Kiesve kicsiny dobozból Vénusz köréből
Kiszakadva zuhantam át Merkúr tüzén
Mennyiszer perzselődve riadtam kezem

Elhúzván szoba sarkán
A kályha tövén,
Éjjel, a napot keresve
Álltam a tizedik bolygó helyén…

b,
S magmában álló hófehér rózsa
Tündöklő napban élő dns
Dús nektártól csepegő remény

Téged látlak jegyet váltva Plútóra én
S te adhatod kezembe a jegyet,
Vagy mondhatod megtelt, elfogyott, itt hagyott

Nem hagyod…
Kelemen Juditnak

1998 március 29.

Szétnézek, de nem talállak
Hallgatózom, nem hallhatlak
Ajtód kulcsát messze dobtad
Ki nem állhatsz: Te mondtad !

Fákat emelő föld,
Csöndes sírok teste,
Remegő pohárból csurgó létben,
Csöndesen érted sírok este,

Mielőtt rózsa lepne utamon
Ács kopogna faházamon
Te dobogni látnád még szívem
Úgy kívánom…

Ha holnap, holnap után, évek múltán
Kezem fognád,
Kezed fognám,
Szürke hajú föld napjáig, síromra hulló rózsámig…
Várlak…

            1998. Március 8.

1.
Üres csigaházat hordok hátamon
S benne búvok meg hangtalan
A máséban én

Míg azok üveg szavakban
Forognak kényeskedve
Lopott hangukon

Ezernyi fülemet fognám be
Félkezemmel, ólommal
Hoznám a csend jelét…

Míg azok kezében megrogyok
Házamat szorítva kígyó mosolygásukban
S a repedésekbe öltvén nyelvüket: én is megmérgedem…

2.
S apróságom útrakelve
Táblázott úton
Meglelte már a sivatag démonát

Kikez most szólna nyelvem, mi kinőve
Lifeg bőrzacskóban, elillant a délibábban
De minden egyes kicsi kőben látom az előttem
Állók tisztára kopott csontját

Mire már lábon álltam
Nem voltam már csak
Süppedő homokvilágban

A szélben ébredő maró szellemek
Táncoló tonnányi homok szemek
Palotákból néznek rám, kapun nevemmel
De átlépve rajtuk mindig hirtelen,
Megbotolván kiszáradt kútszerű cserép mélyedésben…

3.
Most is így nevetnek rám
Ahogy aranyban fuldoklom
Ők posztóban állva köveznek

Örökkévalók: akik szíve rongy
Sav ők, a fémen,
De fogatlan kutyák
Csak rothadó gyümölcsre leső férgek, halottra hiénák…

            1998. Március 8.