Nem lép már a szó
Oly könnyen tollamra
Nem fogja lelkemet
Könnyű ódára szívem
Nem kapkod kezem
Remegve, félve mit tegyen
Nem rogy meg lábam sem
Tagadva agyam parancsait
Nincs élet mi szólít
S elborítani sincs senkinek
Forrása,
Magamnak suttogom
Rekedtre a dalt, hogy hittem, s
Éltem köztük, e világban
1998. Február 23.
Ahogyan ágban botlasz
S eldobod,
Mikor sáros vagy
S lemosod:
Úgy tégy velem;
Rám néznél
Napba nézz,
Hogy ne láthass,
Ne érezz;
Fekete gyémánttá fagytam
Te grafitrúd vagy
Benned marok csak
Mély árkokat
Hagyj el!
Bezárom immár lelkemet,
Bezárom szívemet,
Szavam, s testem marad csak
Nektek tükörnek:
Átláthatatlan…
1998. februát 17.
1.
Arcomba nem nevet senki,
Elnéző mosolyra fakad csak
Aki nem szégyelli,
De már nem mond mást
Csak, hogy: “újat talált…”
Ha írok neki…
Ezrek nézhetnek szemembe
Keresem mindig a szépet
Ezerszer hívhatnak szerelemre
Szeretem mindig, ha éget
Szavamba néztek
Egyszer talán, aztán csak
Eltemettek, mert nektek
Egy vers: szavak csupán
Halott rímek
Azt mondják majd neked
Most te vagy neki…
Majd elfelejt
2.
Fekete űrbe dobott porszem
Kőbe égett csíra vagyok
S nézem az égi testeket
Ki mond bolygónak, mi
Körül köröznék, ki mondja
Hogy alvajáró, s vonzza égi tested…
Csak, forgás, forgás, kéj, csábítás
Döglött szavak baby,
Valami lassút, lassút, tested, lelked
Így szeretek,
Szavak szólnak, de nem hallok
Én is , én is,
De felálltok, s máris
Írok, írok, de nincs szivárvány
Köszöntök, s rejtve játszotok kezetekkel
Lábakon: izgató járvány
Bilincseket dobva rám
Minden szóval, pillantással drágám
1998 február 6.
Agyam kapujában
Dörömbölve ordít a kétely
Elszakadt-e szárnya
Galambomnak, vagy eldördült-e
Fegyver, s az sebezte
Halálra postásom,
Ítélet napja várom
–tán két perce már-
Szárnya suhogását
Cirógató levegő sodrását
Piciny lábszárán örömnek forrását,
Vagy itt van talán, s meg sem ismerem
Mert elhagyta lelkem tavaszát
Vagy elvették tőle, s azért nem lelem meg
Kedves levelét,
Mely sötét odúban rejlik
Melyik autó sodorta emésztő
Víztócsába, amin átjárnak
A lovak, ízzé tépve foszlós
Betűit mikbe nekem
Kapaszkodnom kellene
Mert fenntartva őrzi életem
Hol, s merre van, őrjítve küszködöm
Talán csak háború, vagy talán
Harag, az nem lehet!
Nem teheted, nem lehet!
Minden madárral elküldöm ezt a
Levelet: szeretlek, várlak
Várlak, szeretlek!
1998. Január 28.
Ha már nem szól a szó
Nem sír a szív
Ha eső hull, de jég érkezik
Bezárt bilincs nem létezik
Mert emberből van a
Hús, és a vér
S nem az ember rossz
Csak a szív
De nem csak harag hangjának
Erénye a tisztaság
Hallgatásod is az, ha
Nem szíved vezet
Siettetni döntéseidet, hanem
Ha előtte még azért megkérdezel…
1998. Január 28.
Akár egy sziklából fakasztok virágot ha kell,
mert életet teremtek benne, s szellemet neki,
Ember akarok lenni mert van hitem élni,
gyermek vagyok mert van szívem szeretni;
Tanár is lehetnék, mert többről tanítanék…
Téged akarlak tanítani ember, hogy akár egy
pillantásod fakasszon rózsa kertet szívekből !
1998. január 25.
+
Lépteim zaját hallom szüntelen
Abban a teremben, ahol a tükrök állnak
Kölcsön vett székeken ülnek
Akik nem várnak rám de látnak
Nem én építettem a falakat
S nem én ostromlom őket
Nem én szólok a világnak
Reggelente harcoljon tovább
S nem én ülök hajóra
Ami felvisz hullámokra
Hogy levessen engem a mélybe
Én beszélek csak róluk
Valami szépet, valami rosszat
Amit csak tőlük kaptam…
+
Mert ne mond, hogy én szültem magam
Csak nehéz a kés
Már vissza csinálni
S nem pereg le az elszáradt vér
Nincs bárdos
Örömcsuhába bújt ördögnek szolgája
Csak kígyók szavát küldik savnak
S nem én festettem bőrömre a
Vért, a felhőt, a levelet
Nem égettem sejtbe a neveket
Akik a székeken ülnek,
S már felállnak azt hiszem
Megengedik talán, hogy örökké pihenjek.
1998. január 8.