Mi zaj, mi zsibongás,
Ami áttör az őrült
Gátakon fejembe;
Hová más útja már nem vezet,
S minden dobbanásom
Lelkedhez vezetve
Kiáltott felém:
A kedves hang
A csodás tánc, mit
Törékeny alak leír:
Az ifjú női test,
Mi megihletett:
Mind Te vagy
Szívemben az enyém
N.E.
+
Láttalak a földre roskadva,
Álltam elhullott tested dermedt teteme felett;
Emlékszem, láttalak boldogan szaladni,
Hátadon ültem mikor hosszú lobogó
Sörényedbe kapaszkodva szálltam
A világ felett
+
Láttalak szemem tengermélyéről,
Álltam elhullva a sors előtt;
Emlékszem láttalak betegen,
Nyögve, szenvedőn, s gyógyítottalak,
Szomorú szemedbe nézve:
S nem hagytál el idő előtt
+
Láttalak, mikor földbe takaróztál,
Álltam, s az elhullott évekre gondoltam,
Látlak, ahogy felhőket ostromolsz, s
Állok a csillagok alatt.
Balga az mind,
S életunt királyfi,
Ki tőrébe ugorva hagyná
Az életet egy leányért;
S naiv, kapkodó szöcskehad
Vagyunk mind mi férfiak,
Kik azt hisszük minden csillag
Nekünk ragyog:
Csak azt kapjuk lassan tőlük
Mit akkor éreztünk, mikor
Megszülettünk:
Fájdalmat ott legbelül.
Lehet, lehetne, lehetett volna:
Nekem, enyém, és én neki,
De ki az, és hol van:
Mindig, állandóan, örökké:
Várni, állni, és halni meg,
De mikor, és miért nem:
És soha, semmikor, sehol:
Senkit, senkivel, és semmiért,
De szerényen, boldogan:
Talán ma…
N.E.
Távoli mezőn állok:
Ködben fénylő ébredő napon,
Harmat csillogásban,
Arcod lebeg előttem az égen
Fel-fel gomolygó párás bokrok:
Kis életek rejtekén lelked látom
A védő kopár ágak között messze:
Tudd, valahol valaki vár.
N.E.
Azt hiszem, figyelnek,
Azt hiszem, hallgatnak
Ha beszélek, ha elmondom mit érzek;
Nincs is senki, nincs is itt semmi
Ami körbe nem vesz, csak képzelem
Alszanak, vagy csendben nevetnek rajtam
És én írok csendben, énekelek hangokon…
Nem érdekelnek
Vasárnapot vágyom ólom ágyamon;
Szeretném, ha messze, messze
Messze lennék- veled
Ők nem tudják, nem is tudják…
Ez a legszebb az egészben,
Én meg szeretnélek szeretni
Szeretnék messze lenni,
Olyan messze, ahol vagy… hol vagy?
Vigyetek el innen, vigyetek el…
2000. november 27.
Nincs már e tájon
Szép szó a fülnek, s romantika
Nem kell a rózsa
S kardomat is kivonva magamra fordíthatom
Nem kell a tollam
Az üres, összegyűrt papírlap jobb;
Senkit nem zavar
Nem kell a hangom,
Hogy mondjam milyenek is vagyunk
Nincs már e tájon
Csend, csak gépek és villanyoszlopok.
2000. november 27.
Idő,
Kihasználtam érkezésed,
Gyötörtelek, akartalak magamnak:
azonnal
Elvesztettelek, hagytam, hogy
Elveszítselek;
Hiányzol:
Mint halnak a víz
Mert megfullad a felszínen, ha
Száraz folyó medrében döglődik csak,
s éhesen;
Félek,
Nem gondolni rád,
Mert fuldoklom, késsel írom lelkem
Kínjait karomra egyre
Mélyebb sebekben.
2000. november 20.
Bordó, sárga, mély narancs
Kedvesen meleg és halványan romantikus:
Kis asztalok, megannyi csésze, hol
Kínai füst zamata száll;
Az emberek beszélgetése, mi eddig
Zaj volt nekem, csöndbe olvadó
Duruzsolás, fülnek kedves szóörvények,
Boldog felolvadás;
Cigaretta szonettek közt
Fogy az idő, beszélgetünk mi is,
A két jó barát:
Két csésze tea közt mandula ropogtatás;
Teljesnek érzek minden percet:
Olyan jó veled őszintén, minden
Furakodó testi vágy helyett
Teázni itt.
2000. november 8.
Szeretném, ha vége lenne;
Csak be kéne hunyni a szemem:
S lépnem egyet előre az öreg sziklaperemen,
S fék helyett a gázra lépni merészen,
S acéllal halántékomon nevetve még mindenen,
S a hóba feküdni, csendben aludni el,
S késem szívembe döfni boldogan;
És nyitva a szemem:
Remegő kezemben toll.
2000. november 6.