Kategória: 2000

Ma este már fáradt vagyok,
Majd holnap, túl késő van;
Holnap reggel elindulok,
S mindennel törődöm,
Elintézem a dolgaim:

Majd munka után, ha még
Lesz időm, mindent
Megteszek amit ma nem,
Ha nem végzem el, majd este,
De ma túl fáradt este ez.

2000. május 19.

Nem nyithatom ki
A szemem, mert nincs
Fény;

Nem nyújthatom ki
A karom, mert közel
A fal;

Nem lélegzem
Nem dobog a szívem
El vagyok temetve

2000. május 19.

Ahol nincs nap, nincs hold
Tér és idő
Nem ordít, nem fáj,
Mert nincs seb, nincs száj,

Ó kedves, kedves elmúlás,
Elmélázom biztonságod
Végtelenében

Ahol nincs itt, nincs ott
Harc és béke
Nem kell, nincs mit
Mert nincs miért, nincs mivel

Ó kedves, kedves halál
Rabul ejt
Tisztaságod

Ahová nem érkezünk
Ahol ott vagyunk
Ott örökké szól
Az utolsó dobbanás

2000. május 17.

Szerelmes Tavasz,
Megkaptam mindent mit
Vártam tőled
Bút, borút, gondokat

S én még sem vagyok
Szomorú, vagy csalódott,
Mert úgy érzem valakik
Gondolnak rám is néhanap

2000. május 17.

Most megint ledobott
Papír szemét,
Visszaadva a szélnek,
Megtaposva; olyan
Érzés megérkeznem a földre
Ahogy a húr pattan el
És megüt.

2000. május 10.

Már azt hittem meggyógyulok,
A sötét lepel lehull,
S az élet megfesti a képet
Arról a csodáról miről
Minden ember nekem mesél;

Már éppen azt hittem
Értem, s tudom miért
Élek, s kiért kelek fel
Napról napra: szerettem,
És akkor eldobott:

Most is szeretem.

2000. május 10.

Aki már látta a telet,
Kinek kisírt szeméből
Kopogva hullt le a könny
A fagy leheletén:

Aki már szakadékba zuhant,
Ki a vízesésbe kapaszkodva
Hullt alá, de néma volt,
Mert a szivárványt nézte:

Én tudom milyen az,
Kinek nem dobban már
Boldogságra szíve
Lovak közt, naplementét nézve;

S én mégis:
Még mindig hiszek az igaz,
Naiv szerelemben!

Ahogy egymást átfonva
Kedves illatodba
Burkolódzik a szívem.

2000. május 6.

S ha megkérded miért,
Miért mindig tükröt tartok eléd
A sorokban: talán,
Hogy lásd milyen kis ember
Vagyok, olyan sok hibával;
És vannak ott nálam fontosabbak is…

1.
Fáknak szól a víg tavasz
Zöld életnek a forró fényáradat
Őket lengi be a kedves szárnyas dalolás
Mindenki ünnepel, s új ruhát bont;

Én is, én is, hadd takarom elnyűtt
Sebeim gyorsan; hadd tapasztom
Nyállal a feslett posztó megriadt
Széleit a varrás helyén

Apró szirmok robbannak
Énekelnek millióan az éltető ujjbegyeken
Beteríti őket végtelen had, hogy az
Élet csírája megtalálja bölcsőjét a végtelenben

2.
S ahogy kapok erőre, nyújtom kezem
A fények felé: rúgnak, taszítanak
Boldog mosolyokban éljeneznek;

Mosolyom görcsös fájdalom,
Pihenő tagom botra omló kín
Míg élek: kinyitják testemet, végig
Nézhetem hogyan veszik ki minden szervemet:

Boldog vagyok, igen, igen boldog,
Annak kell lennem, jó így mert
Nem látszik ahogy a lélek rohad
S csak szétrohad az élet, belőlem vesz itt

Új ruhát mind, az élet is innen ered,
Belőlem lesz újra a föld-é megint.

2000. április 16.