(téli éj)
Ma éjjel sötét vászonba csavarta
Magát az ég
Elfödve előlem a holdban ragyogó
Arcod vonalát
Melyre ha feltekintek minden
Fáradt, napvégi csendben
Boldog álmot ád
Olyat mibe kezedben kezem,
Szívemben szívem,
S lelked lelkemben
Örökkön együtt hál
Egyben egyként, a végtelenben
Ahol a két paralel is összeér
Ezt látom az égre írva én
2003. február 19.
Végtelen tejszínben
Megannyi mákszem
Rebbenő verébhad
Úszik át az égen
Öreggé fagyott, szakálas ágak
Megrázva magukat hóesőt csinálnak
Lent a hidegben egymás mellett álmosan állnak
Utána intve minden elszálló madárnak
Átszakítva erdőt kígyózó út, hosszan;
Néhány sor fa után ködbe burkolódzva,
Ismerős házak közt, fák mellett sorban
Rohanok, szaladok, repülök át rajta
S az otromba szivarfüstkarikákban
Tűnnek el tervek, látom
Milyen üressé válnak a légben,
Milyen semmit mondó, színtelen álom
Megnyílik a függöny, befogad a tej szín
Eltűnik benne végtelen mélyen
Békés jégerdőből erőt merít szívem
Suhannak a lámpák, már az esti ködben
Sárgák, kékek, szaladó ezüstök
Békés kavargásban talán el is tűnök.
2003. január 20.