Ha én ágyad lennék,
Testemet testeddel ölelhetnéd;
Ha én párnád lennék,
Arcodat arcomon pihentethetnéd;
Ó, ha én veled lennék,
Minden reggel együtt kelnénk.
Nap lennék, szél lennék;
Szép leányt érintenék.
Ha én takaród lennék,
Álmod ha kérnéd melegben őrizhetném;
Ha én álmod lennék,
Holnap jutna eszedbe sok szép bolondos emlék;
Óh, ha én veled lennék,
Minden percet érted élnék.
Hó lennék, eső lennék;
Szívedben reszkethetnék.
2006. szeptember 11.
Olyan vagyok, mint a csillagok
Egyszer fent, egyszer lent vagyok;
Fent ragyogok, a Nappal meghalok;
Sötétbe szórok szomrű titkokat,
Mert nem veled vagyok.
Felmegyek az égbe fel,
S ha sírok hulló csillag vagyok.
2006. nyár
Megszültél föld anyám,
Hóval lepve el;
Viharral tépted testemet;
Esőben kérted táncoljak neked;
Hát neked adtam szívemet.
Késsel vágtam bőrömet;
Földporral engeszteltelek.
2006. nyár
Köszönöm, köszönöm, a csillagot;
Köszönöm a fényt, az életem;
Azt a szív dobbanást, amit még itt őrzök,
Mélyen rejtve el.
Ha majd véget ér a nagyvilág,
Emlékem lesz örökre,
S ha most mosolyog és azt mondod:
Nem kell,
Akkor csak vörös rózsát dobj testemre,
És majd gondolj néha rám.
2006. nyár
Bele néztem a haldokló nap pirosába,
Úgy szállt alá mint a síró Főnix madár;
Suhantam és a fák gyermekein szitált a fény,
Aztán az első csillag maradt csupán,
Ő dalolta ne sírj testvérem megállj!
Arcomra folyt a hold,
A szomjas föld itta,
S szívta el, ne lássák most
Bánatom a buta csillagok.
2006. nyár
Utazunk, fáradtan utazunk,
Szemünkben lámpák elmosódó fénye bolyong…
Gurulunk, a földön állva,
Égre nézve, a nap körül gurulunk…
Bogarak, mindenhonnan,
Szembe, szájba zuhanók…
Boldogok, a felhőn járó,
Köztünk szárnyastáncot lejtő angyalok…
Álmosan suhanunk,
Egymáshoz rohanunk.
2006. nyár
Gyémánt tojásból törtem föl az égbe,
De sárba léptem, abban csúsztam megtisztulni
Esőben, kitárt karral várni villámokat,
Hogy újra, örök burokba rejtsenek.
2006. nyár
Szárnyak, szárnyak fent az égben,
Őket vártam réges-régen,
Jöttök-e ha elmúlt a tél,
Tavaszi szél napról regél;
Álom álom fehér folyó,
Erdőt mezőt eltakaró,
Hosszú téli esték után,
Varjú károgós délután,
Ágon ülő cinege pár
Égre nézve így muzsikál:
Szárnyak, szárnyak fent az égben,
Jöttük vártuk réges-régen.
2006. nyár
Vajon hol végződik a halál,
S hol kezdődik az élet?
Ahol a szem nyílik és egy kisded ébred?
Az első tüdőt szakító kiáltás,
A végső búcsúzó nagy sóhajtás,
Hosszú álom netán?
S ha így is van, miért lenne más?
Felnőni, szeretni, élni; adni, kapni:
a bűnt, az ölelést, a halált –
egy szív dobbanást.
2006. nyár
Féltőn óvó fa ága lennék,
Ha síró galamb lennél;
Lombjaimba rejtenélek mélyen,
Mint anya teste méhe életét;
Ha volnál fáradt vándora hosszú útnak,
Süppedő avar testemmel ölelnélek;
Ha szaladnál ijedten dobogó szívvel
Én lennék a béke szigete életed tengerén;
Mennyi – mennyi „ha”, ha volna más;
Ha más tegnap írta volna
A holnap verssorát:
Ma már tudnád, nem olvasnád.
– a nyugalomért 😉
2006. május 01.