Kategória: 2017

Emberek tűnnek el;
Arcok, ismeretlen
Szemek megkopott fénye;
Helyek, elérhetetlenek.

Valami nem jött,
Valami elment,
Valami nem lesz,
Valami elmúlt;

Valahol ott van,
Valahol megvan,
Valahol jól van,
Valahol rend van;

Valakit vártam,
Valakit hagytam,
Valaki megjött,
Valakit láttam;

Valami, valahol, valakivel…

Itt maradt minden kép,
Kezemben tartom,
Fejemben él,
Ébren élem újra át
Minden pillanatát;

Arcok, hangok, érintések,
Balga és bölcselő szavak:
Magamban maradok magam,
Magamban veletek
Hol az életre lelek.

Nem látom a holdat
A város fényétől,
Nem ölelem már a fákat,
Ahogy az ég is magasan van már,
Lépcsőn át nem jutok fel;
A halál is messze van.
Nem érek rá,
Pedig lesben áll.

Álmodtam arról ahogy szeretlek,
Igazi felnőtt álommal;
Tudtam milyen ahogy szeretsz,
Ahogy a Hold és a Föld,

Tudtam milyen ha fáj neked:
Éreztem és sírtam;
Ott ragyogott a Toszkán utcákra vetülő
Nap langyos meleg fényében,

Kis utcák narancssárga forgatagában,
Elindultam lovas szekerek között,
Emberek között.
Mentem és csak követtem a nyomát:

Éreztem az utcák kövén,
Láttam a szemekben:
Tudtam merre vagy;

Mert mindenkiben és mindenben ott voltál:
A létezésben, a csöndben, a zsongásban:
Csak akkor volt jó mikor ott voltál mellettem.

Az a sok ami alakul
Kezeim közt:
Lesz és múlik

Mi vagyok én?
Mint az idő,
Vagy teremtett Isten?

Látni születni mi elmúlik,
Érezni ahogy nő
A halandó világ.