Csak hagyni egy csillagot az égen,
Úgy ragyogni hogy lássák máshol,
Hol keresnek hasztalan a fekte űrben;
Fáklyánk mutasson sűrű fekete jégben,
Mire a hangok és a kép elér valahol,
Lássák mitől volt szép régen;
Mert sok szóval és agyban, testben élő részen:
Itt kering csak a porban és nem lelve sehol,
Elbújva várnak öreg hullámok üregében;
Simogatnak, udvarolnak, felpofoznak, tépnek a szélben,
Hívogatnak, kérik mondjam, énekeljem mindenhol,
Csak hagyjunk mindenkit ragyogni szépen;
Ahol fáj, ahol jó, ahol meghalnak éppen,
Jöjjenek és mondják el a téren,
Felpezsdült vérben mindent, felvillanó fényben:
Az ember itt élt, ennek a csillagnak tövében,
Termekben mutassák mit lelt mezőn,
És alant hogyan kereste hitben,
Veszett el és felállt kínban, szerelemben,
Pörögve szédülésig, járt az égben,
Egyedül várva a csodát itt a szívben.