Kategória: Zsófi Versek

Forró tűzben ébredő
Lázas lázadó
Téged féltő szerelmes
Tőled elhaló
Fájó testű
Sebzett lelkű
Kínban szenvedő
Nélküled üresen
Rongyként vergődő
Tüskétől szúrt
Ágtól tépett
Őrült haldokló
Lettem

Messzi égő
Szalmabálán
Táncol lelkem
Istenekkel
Alattam dübörgő
Föld
Mit dobogó szívem
Ver
S rángató szél
Tépi testem
Amit tettem
Nem feledtem
Izzó érzést okádó
Örök tűzhányó
Lettem

Érted dúl a
Lángoló láz
Mi mardossa
Testem
S elestem,
Azóta porban kúszó
Őrült önmardosó
Lettem
Nem bírok józanul
Nélküled egy napot sem
Magamat kékes füstű
Mérgekkel mérgeztem
De túléltem
És túlélem
Talán megnyugszom
Ha a halált is
Túllépem

Megdermed
Féltő féltékeny
Szívem
De félek nem marad
Belőlem benned egy
Pillanatnyi emlék sem

Hiába lázad
Lázas versem
Forróságtól leteperve
Fájó aggyal
Földön fekszik
Testem

Lennék csikó
Kit simogat
Lennék ágya
Mi meleget ad
Ha éjjel szomjazna
Pohár lennék
Forró álmán
Hűsítenék
Izzó napon
Árnyékot vetnék
Kicsiny szívébe
Nyugalmat lehelnék
Óh !

1.
Ó ég,
Messzi kék
Ó nap,
Fényesség
Ó káprázó
Csillagok
Tekintsetek le rám !

Ide hol állok
S messze nézek,
A távolban
Lámpafények égnek
Barátságot szórnak
Szerte szét

Tekintsetek le rám
S nyugtassatok
Hű reménnyel
Tápláljatok
Egy életen át

2.
Ó ég,
Messzi kék
Ó nap,
Fényesség
Ó káprázó
Csillagok
Csöndben állok
Felnézek rátok
S ő felnéz-e rátok ?

Bármily’ földre
Sodorjon is
Az élet
Ó te is ugyanezt a
Holdat nézed,
Talán te is
Ezt érzed ?
Bármerre is
Vigyen minket
Az élet
Ha az égre nézek
Tudom te is
Azt az eget nézed
Egy világon élünk
Te meg én …

3.
Ó ég,
Messzi kék
Ó nap,
Fényesség
Ó káprázó
Csillagok
Tekintsetek akkor is
Így le reám

Mikor majd távol leszel:
Akkor is, mindig
Az én hajnalom
Virrad reád
S én küldöm
A nap fénylő
Hullámait

S neked ég az
Első csillag is az égen
Hogy emlékeztessen rám
Ha látod
S tudd
Hogy valahol én is nézem
Árnyékunk vetül
A hold fényében

S minden éjjel találkozunk
Mint a fák a tó tükrében
Bármily’ földre
Sodor majd az élet
Tudom te is
Azt az eget nézed
S egyazon bolygón
Élünk
Te meg én …

Elszeretnék hozzád menni
Veled lenni,
Melletted megpihenni
Sebeimre gyógyírt lelni
Akárhol vagy veled lenni
Szeretnék csak melléd bújni
Rám néznél és megnyugtatnál

Elfeledném bánatomat
Úgy szeretnék veled lenni
Bármerre mész
Veled lenni
Nem tudok én mást szeretni
Nem alszom, csak forgolódok
Álmaimból felriadok…

Elszeretnék hozzád menni
De merre menjek, nem is tudom;
Szörnyű város, tégla vadon
Vajon melyik barlang rejt el
Nem talállak vak szememmel

Elszeretnék hozzád menni
Elszöktetni, elrohanni
Veled a világból…
Szeretném, ha átölelnél
Vékony karoddal őriznél
Bárhogy tépnék nem engednél

Nem tudom hogy merre menjek
Hogy hozzád én elmehessek…

Szét nézek a világban
Megtalállak egy virágban
Szirmainak harmatjában
Szivárvány szín illatjában

Akármerre nézek, látlak
Azt hiszem, hogy te voltál az
Minden utcán, minden padon
Minden percben, minden napon

Hajad lobban
Mint a fáklya
Szívemen ég
El a lángja

Felkelek és téged várlak
Feledni én hogy tudnálak
Szétnézek a világban
Ott talállak minden zugában

A szónok kimondta szent nevét
Virággal illeté a rendező
Fellépett a székek fölé
Boldogan állt a nézők elé

Oly egyszerű volt az egész
A film után: kiment, felállt, mosolygott
Mint a sokszorosan ünnepelt
Nagy színésznő

Ez is játék csupán
Még csak játszik;
Hintázik, vár, remél
Megnyugszik, hintázik:

Szerep…
( Kaszim Tarek: Tangó c. film után )

Nem értem az erdők furcsa árnyát
Nem értem a fényesség dalát
S nem tudom, hogy történt ez velem meg
Miközben levél hullt a fákról
Ajkam ajkán forró rügyre lelt

Tudom nem szabad egy gyermeket szeretnem
Bár sokkal több ő, mint holmi kis leány
Nem tudom hogy benne mit kerestem
Nem tudom mit is vártam
Nem tudom miért vágtam át
A barátság frissen szőtt fonalát
Csak látom ahogy lángra gyújtja bennem
Reménytelenül vágyó, dobogó szívem
És nem hagyja nyugodni lelkem

Ő minden álmom, minden érzés, minden látomás
S egyszer majd megérzi mit éreztem
Mikor szemével úgy szépen nézett rám
Én teljes szívemből hű rabja lettem
Álmomban nemegyszer ő volt már az én anyám
Hagytam, hogy boldog lehessen
S hogy én boldog lehessek: ez volt az én hibám
Ő nem volt igaztalan velem
Pedig úgy érzem összetört mindenem

Nem tudtam, hogy az ő szemében játék még a csók
S ha megunta a játékot, könnyen feledé a vele játszót
És én nem foghattam azóta kedves kezét
Nem érinthette ujjam szép haját

S ha majd tavasszal a naplementét nézem
És egyedül megyek a mezőn a friss tehén tejért
Eszembe jut majd újra
Ahogy együtt mentünk,
Boldogan szaladtunk
Ahogy a pázsitban megpihentünk
És néztük a naplemenetét…

Ó hogy szeretem őt!

S ha kedves ajka újra megmozdulna
Csak szólna megint kedveset felém
Én érzem égben szállnék
Felhők felett szivárvány szirmain járnék

De tudom egy gyermeket szeretek
Ki mellett én gyermek talán soha nem lehetek

Szerettél engem egy éjszakán
És kitartó voltál
Mert eltartott reggelig,
Aztán kijelentetted,
Hogy legyen vége
Búcsúzzunk és
Menjünk végre
Részedről ennyi volt…

Becsukom a szemem
Mindig látlak
Ha befogom a fülem
Téged hallak
Arcomon érzem még
Leheleted…
Mond, tényleg ennyi volt?

Nem emlékszel már
A csillagokra
Akik először
Láttak boldognak
Minket,
S felhőtlenek voltunk
Mint a hold előtt az ég
Hogy aztán össze szedjen
Újra minden viharfelhőt

Hol van már az a pár nap
Mikor csak fogtam a kezed
S a földön fekve
Néztük az eget

Tudom mindent
Én rontottam el

Szerettél engem egy éjszakán
És igazán nem kérhetek többet
Így is messzire nyúltam…
Az érzéseidben, hogy kérlelhetnélek

De csak egyet adj
Egy igaz barátságot
Végleg….

Ó én szeretlek!
Szeretlek
Szeretlek
És ezt bármikor
Elmondom bátran
Bárkinek

Én egy kislányt szeretek

Te lehet hogy szégyelled
És nem érted
Mert az embereknek
Minden rossz ami furcsa
Pedig te nem hallgatsz a szóra
Olyan igaz az életed
Te még érted
Még úgy látod az életet
Ahogy én csak
Álmomban képzelem
És úgy szeretnék még
Gyerek lenni melletted

Hagyd, hogy szeressem
A lelkedet, a szemeidet
Tudom, hogy nem bántom
A testedet

Ó én szeretlek!
Szeretlek
Szeretlek
És ezt bármikor
Elmondom bátran
Bárkinek

És bármi is legyen
És bármi történjen

Én ott leszek veled
-ha kéred
Örökké barátod leszek

Ó én egy kislányt
Szeretek

Te lehet hogy szégyelled
És nem érted
De mondhatnak bármit
Az emberek
Én örökké kitartok
Melletted
Mert nincs olyan nap
Hogy ne gondoljak rád
Néha egy tűzvészből
Mentelek meg
Vagy elkaplak, mikor
Egy szikláról zuhansz alá
S oly féltékeny vagyok
Még a lélegzetemre is…

De ne is törődj
Igazán velem
Hisz én csak álmodok
A nappal együtt majd
Én is felébredek
De minden nappal újra,
Jobban szeretlek

Ó én szeretlek
Szeretlek
Szeretlek
És ezt bármikor
Elmondom bátran
Bárkinek
És én belül igenis
Még mindig
Egy kisfiú vagyok
Bármit is mond a szám

Csak valahogy
Megnőtt a testem
S erre is csak úgy jöttem rá
Hogy kinőttem a kis szobám

Csak hagyd,
Ó hagyd!
Hogy ezt higgyem
Míg melletted vagyok

Ó hagyd,
Szertelek
– Álmodok

Már nem megyünk tovább
Ez már a végállomás
Te voltál az utolsó románc
Többé már nem jön senki a sorba
Nem lesz ki újra sárba dob

És az elvesztett lámpák fénye
Még világít talán valahol
De már nem megyünk
Értük tovább
Ez már a végállomás
És az utolsó lámpa te vagy

S te rögtön lefeküdnél bárkivel
Hogyha jólesik mikor simogat
Vagy csak nekem nem
Mondasz igazat,
Hogy szedjem nyugodtan
A drogokat

Igazán csak az igazság meztelen
Meg te a képzeletemben
S ha nagykorú lennél
Hát megbüntethetnél
Hogy miért gondolok
Ilyeneket

Hagyjalak már végre békén
Felejtsem el mindazt aki vagy

Azért teszed
Hogy ne tudjam szeretni többé azt
Akit benned szerettem meg,

Ez már a végállomás
Már nem megyünk tovább
Igy mi ketten sehová
A hazugság esztelen
És ha a világot
Magába zárnánk
Te ott lennél velem

Még ha nem is mondasz
Igazat
Még önmagadnak sem

Látom az arcodat
S valahol az Isten
Halja a szavadat
Látja sötét véremet
Hiszen ő alkotta meg

Ez már a vég
Állomás
Nem, nem, nem megyünk
Tovább!

Ez már a vég
Állomás
Nem, nem, nem megyünk
Tovább!