Verseim – My poems
Alá hullni a föld alá,
Megérkezni e bolygó szíveihez;
Lehullani, túlélve az emlékek ízét
Amit emberek hagytak nekünk,
Hogy emlékezzünk;
Túlélve ugrani fel a másik oldalon
Elhagyni az egészet örökre,
Az égen át…
Belélegezni a végső pillanatban,
Bent tartani a sok molekulát
Mielőtt a szem lezár,
És kiengedni míg
Lelkünk megy, s elhagy egészen…
Mikor könnyűek leszünk
Szabadok, üresek, tiszták
2002. augusztus 21.
Szegény hangú tollak
Írnak a papíron,
Boldogságot írnak
még ha fáj a kéz is
Gazdag, cifra mellé
komolyan, véknyan,
Bátorítót, s reményt
még ha oly jó rend sincs.
(Wass Alberthez)
2002. augusztus 20.
Lehet, hogy leírták már
Lehet, hogy leírtad
Lehet, hogy elmondták már
Lehet, hogy elmondtad
De én nem ők és nem te vagyok.
2002. augusztus 6.
Rád vártam, s várok tudom
Minden születő napon
S halott tegnapokon:
Virág színeinek így ád értelmet
S illat felhőnek vonzásában
Rajzol játszó árnyék téged
Levél, a sok-sok elhaló,
S a rügyről születő
Téged gyászol, s teremt meg újra:
Fény haláltánca a falakon,
Fák osonó árnya,
Patak hangjai hoznak;
Testemben, mint a földben születő
Mag szökkensz létezni, szívembe érsz,
S csak most éred lelkem el,
Hogy tudjam nem testekben születő
Szépséget keressek
S a születő vágy is csak leplezi értelmed:
Végül a felhők hadát nézve láttam,
Ők mondták el végtelenségükben időzve velem
Ki vagy nekem: kit fogok, s kit szerettem;
Egy lélek aki minden kedvességben alakká érhet
Hol zöld van, s kék égen nap vagy
Fekete bársony égen hold
Ahol a néma énekét hallva
Lelkem vizén merülök el a végtelen csendben,
Ott vagy velem az elérhetetlenben, és jó így,
Ott vagy magamban
Teremtelek magamnak
Teremt az ég, az erdő, a víz.
2002. július 19.
Éji fény vagyok,
Mint néma suttogása;
Éled hangom a
Sötét világba:
Miért kell a sok fény,
A sok kiáltás,
Tomboló vihart túl
Kiáltó, vad zihálás, miért?
Hiszen itt a csöndben
Fekete földből,
Fekete fényben
Halkan nő egy kis virág
2002. tavasz
Ajkad küldted hozzám nem rég
Leírt szavakban, s messziről,
Régen kért verset ihlető
Alkotó csókkal;
S míg várok csak a
Billentyű kattanások zavarta
Félsötét csöndben, mosolyogva
Gondolok rád;
Elképzelem alakját arcomon,
S melegét a szádnak,
Az érintő vöröslő, bordás szirmokat;
Ahogy puha gyógyító tűzként hat:
Testem eldobva magától a vért,
Majd újra elmerülve, frissen lelkesülve
Bennem ocsúd fel derülve, mint tavaszi virágok
Télből menekülve;
S hajad érint, hangod szólít
A képzelet, nem is képzeled
Micsoda ajándék
Míg várlak csak a
Sercegő tollam zavarta
Álmos csöndben.
2002. június
Hamarosan jönnek azok az éjszakák
mikor a felhők úgy csendben el-el takarják
a holdat, s a fényeket,
mikor az esti szellő végig lehel az arcokon,
s az ember feltekintve sóhajt,
majd csókot adva szerelmének elmereng.
2002. május 26.
1.
Röges utak visznek –csöndben-
Fákkal szegett szélben,
Madár dallal örvend minden
Zöld korona nékem:
Hűsbe vonva kövek közt,
Kövek közül föld zöld szívén,
Megannyi szín harsan;
Röges útnak mentén
Roskadok egy padra,
A kövekre nevek vannak
Feketével írva.
2.
Röges utak visznek –könnyekkel-
Fáknak énekében,
Zenével köszön minden
Hulló levél nekem:
Hűsbe vonnak kövek,
Kövek közül porszívem ád
Talajt gyökereknek;
Röges utak mellett,
Lehajtott fejjel
A köveken keresed majd
Nevem feketével.
2002. május 19.
Kérdezem hallgatag szívem:
miért e zaj, ahogy dobol,
ahogy most elnyomja suttogásom,
hová siet, s zakatol;
Illatos nap, selyem órák
-első nap a szem dalol:
megannyi apró rezdülésről-,
s minden mosolya szívemig hatol;
Tánca lelkem derítő ünnep:
minden karcsú, könnyed mozdulat,
mint fűszál, miből kisbogár ha röppen,
ahogy szemem előtt elhalad;
Telve szívem tőle ittasan
erről beszél untalan,
s ha beszél; ha hozzám;
ha rám néz:
Illőn szólni néha nem tudok,
s ha szólnék; ha hozzá:
félek talán majd nevetve
messzire szalad.
2002. április 15.
Mennyi fáról téptem
Zöldet, s szavaltam
Balra: szeret,
Jobbra: nem szeret,
Hány csillagot számoltam
Villódzót, míg pislogva,
Végül mind csak
Arcomon csillogott
Mióta ringat a kék-egű-remény
S kísér madárdal untalan,
Hogy felhőket szólítson
Megint, ott belül
Meddig kell, s még meddig
Játszom a mosolyt; pihenni,
este fáradtan engedem le,
Hogy holnap arcomon higgyem újra el:
Mosolyomban boldogságom
S végtelen az űri kert is
Nem lesz ág mi mást felelne
Vihar verhet, szárnyalok!
Velem vannak mind szerelmes
Csalódások, s víg dalok.
2002. március 10.